Bejelentést tett Dárdairól a Hertha – hivatalos

A német élvonalban szereplő Hertha BSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy Dárdai Pál a szezon végén távozik a vezetőedzői posztjáról.
Csakfoci Admin 2019. április 16., kedd 10:47
A német élvonalban szereplő Hertha BSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy Dárdai Pál a szezon végén távozik a vezetőedzői posztjáról.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. április 16., kedd 10:47

A Hertha BSC hivatalos honlapján közleményben jelentette be, hogy a klub és Dárdai Pál közösen megállapodtak abban, hogy a szezon végétől nem a magyar szakember fogja irányítani a berlinieket. Mint írják, az utóbbi időben tapasztalt negatív sorozat elemzése után a klubvezetők arra a döntésre jutottak, hogy a Hertha BSC edzőjének pozíciójának megváltoztatása lesz a helyes lépés.

A Hertha BSC vezetőedzőjeként nagyon intenzív és eseménydús évek vannak mögöttem, hálás vagyok a lehetőségért, és büszke arra, amit közösen elértünk ez idő alatt, de néha szükség van a változásra. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a klub érdekeit tartom első sorban a szemem előtt, mert a Hertha örökké az otthonom marad – idézte Dárdai szavait a klub keddi közleménye.

A klubhonlap hozzáteszi, Dárdai a szezon végéig irányítja a berlinieket, majd újra az utánpótlásban kap szerepet - az utódjáról az idény után döntenek majd.

A klub közleménye kitér arra, hogy Dárdai általános szerződése érvényben marad a berlinieknél, és a 2020-as naptári évben újra utánpótlásedzőként folytatja, azonban ez a lehetőség nem tűnik reálisnak, mivel évekig a felnőtteket irányította az első osztályban.

Német sajtóhírek szerint Dárdai a 2019-2010-as szezonban valószínűleg pihenni fog, azonban a Bild című napilap úgy tudja, hogy erre az időszakra is megkapja a vezetőedzőként járó fizetését.

Dárdai összesen 167 tétmérkőzésen (63 győzelem, 40 döntetlen, 64 vereség) irányította eddig az élvonalban a Herthát – ezzel a klub-örökranglista 3. helyén áll az edzők között -, a kiesés szele pedig soha nem csapta meg a magyar szakemberrel a kék-fehéreket (idén sem), sőt, az elért hetedik (2015/2016) és hatodik pozíció (2016/2017) abszolút erőn felüli produkció volt a fővárosiak részéről.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz