Már felnőttcsapatban szeretne szerepelni Csoboth Kevin, akinek volt ajánlata, de egyelőre marad portugál klubjánál, a Benficánál.
"Most a második csapattal fogom megkezdeni a felkészülést, volt lehetőségem elmenni másik csapathoz is, de ezt a klubom nem engedélyezte. Szóval, a Benficára kell koncentrálnom, és ott a legjobbat nyújtanom" - nyilatkozta a Sport24-nek Csoboth Kevin.
Arra a kérdésre, hogy hova igazolhatott volna, Csoboth Kevin annyit mondott, hogy az nem publikus, egy esetleges NB I-be igazolásról pedig így beszélt:
”Mindent megteszek, hogy egyszer magamra húzhassam a nagyválogatott mezét, de nem gondolkozom hazajövetelben.”
Csoboth a Benfica második csapatával edz, de bajnokikat javarészt a saját korosztályában, illetve az U23-as együttesben játszott az elmúlt szezonban.
Átigazolások
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.
DVSC
Profi szerződések
Profi szerződést kapott a DVSC-ből Lovas Bertold,Zsuppán Kornél és Angyal Péter is.