Lengyelországon belül váltott csapatot Kecskés Ákos, az egyik élklub szerezte meg a fiatal védőt fél évre, kölcsönben.
A lengyel élvonal 5. helyén álló Korona Kielce csapata kedden jelentette be hivatalosan Kecskés Ákos érkezését és szerződtetését.
A magyar U21-es válogatott alapembere és csapatkapitánya az idény végéig, kölcsönben igazolt új csapatához, amely 9 helyezéssel előzi meg az Ekstraklasában eddigi klubját, a Termalicát.
A fiatal hátvéd korábban az Atalanta és az Újpest mezét is viselhette, Magyar Kupa-döntősnek is mondhatja magát.
Átigazolások
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.