Szon Hung Min, Zlatko Junuzovic és Luis Suárez is szerepel az év góljáért járó Puskás-díj jelöltjei között.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapján szerdán közölt, tizenegy gólszerzőt tartalmazó összeállításban a Tottenham Hotspur dél-koreai, a Red Bull Salzburg osztrák, valamint az akkor még Barcelona – jelenleg már Atlético Madrid – uruguayi válogatott támadója mellett az uruguayi Giorgian De Arrascaeta (Flamengo), az angol Jordan Flores (Dundalk FC), a francia André-Pierre Gignac (UANL Tigres), a dél-afrikai Hlompho Kekana (Mamelodi Sundowns FC) és az ecuadori Leonel Quinónez (CSD Macará), valamint három női játékos, a skót Caroline Weir (Manchester City WFC), a walesi Sophie Ingle (Chelsea FCW) és a Costa Rica-i Shirley Cruz válogatottban szerzett gólja található.

A listát a FIFA által erre a célra felkért szakmai bizottság állította össze, a szövetség honlapján zajló szavazáson december 9-ig lehet leadni a voksokat. A többi kategóriához hasonlóan a három dobogóst december 11-én hirdeti ki a FIFA, míg a díjkiosztó gálára 17-én – a pandémia miatt idén rendhagyó keretek között, virtuálisan – kerül sor. Tavaly első alkalommal magyar játékos, Zsóri Dániel vehette át a Puskás-díjat.

Idén nincs magyar futballista a jelöltek között, viszont a salzburgi Junuzovic Rapid Wien ellen, június 24-én szerzett találata előtt a gólpasszt Szoboszlai Dominik adta.

A magyar válogatott kulcsembere jobboldali szögletből ívelte a labdát a hosszú oldalon, a tizenhatoson kívül helyezkedő társához, aki kapásból lőtt a léc alá. (MTI)

A Puskás-díj eddigi nyertesei:

2009: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United) – FC Porto-Manchester United, Bajnokok Ligája-negyeddöntő
2010: Hamit Altintop (török, Bayern München) – Kazahsztán-Törökország, Európa-bajnoki selejtező
2011: Neymar (brazil, Santos) – Santos-Flamengo, brazil bajnoki mérkőzés
2012: Miroslav Stoch (szlovák, Fenerbahce) – Fenerbahce-Genclerbirligi, török bajnoki mérkőzés
2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain) – Svédország-Anglia, barátságos mérkőzés
2014: James Rodríguez (kolumbiai, AS Monaco) – Kolumbia-Uruguay, világbajnoki nyolcaddöntő
2015: Wendell Lira (brazil, Goianesia) – Atlético-GO – Goianesia, brazil Goiás állami bajnokság
2016: Mohd Faiz Subri (malajziai, Penang) – Penang-Pahang, malajziai bajnoki mérkőzés
2017: Olivier Giroud (francia, Arsenal) – Arsenal-Crystal Palace, angol bajnoki mérkőzés
2018: Mohamed Szalah (egyiptomi, FC Liverpool) – Liverpool-Everton, angol bajnoki mérkőzés
2019: Zsóri Dániel (magyar, Debreceni VSC) – Debreceni VSC-Ferencváros, magyar bajnoki mérkőzés