Mihaela Elena Dutát tavaly júniusban ítélték el első fokon másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre, amit most az ítélőtábla megerősített és elutasította a fellebbezések többségét.

A jogerős ítélet szerint a mentőorvosnak és az őt foglalkoztató SC Puls Medica SRL magán mentővállalatnak közösen több mint 200 ezer euró kártérítést kell fizetniük Ekeng családtagjainak. Emellett a mentőorvost 60 nap közmunkára ítélték. A Dinamo Bucuresti egykori középpályása a Viitorul Constanta elleni bajnoki mérkőzés 69. percében lett rosszul. A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként, majd szívrohamot kapott.

Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését. Duta a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán. A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát. (MTI)

Videón a 2016-os tragédia