A Vidi három gólt kapott Máltán, de továbbjutott az EL-ben - videó

A 2-0-s első meccs után, egy 3-3-s döntetlennel lépett a második körbe a magyar ezüstérmes a Balzan ellen.
Dudás Gábor 2017. július 4., kedd 19:40
A 2-0-s első meccs után, egy 3-3-s döntetlennel lépett a második körbe a magyar ezüstérmes a Balzan ellen.
Szerző: Dudás Gábor 2017. július 4., kedd 19:40

I. FÉLIDŐ:

Hidegzuhannyal indult a keddi találkozó, hiszen a Balzan már a 3. percben faragott egyet kétgólos hátrányából. Juhász eladott labdája után Cadu adott be a jobbösszekötő helyéről, Kaljević pedig pár lépésről a léc alá lőtt, lesgyanús helyzetből, de vezetést szerezve csapatának (1-0).

A hazaiak azonban csak az első bő tíz percben reménykedhettek, utána összekapta magát a Videoton. A 15. percben jött is az egyenlítés: Nego adott be jobbról, Scepovic lőtt közelről, de megint védett a hazaiak kapusa, ám jött Géresi és a hálóba passzolt (1-1).

A 23. percben pedig már a magyar csapat vezetett és a továbbjutás kérdését is eldöntötte. Scepovic ugrott ki Lazovic álompasszával, majd a kifutó kapus lábai között a hálóba gurított (1-2). A 28. percben a harmadik gólhoz is közel járt a Vidi, Lazovic azonban a felső lécet találta el.

II. FÉLIDŐ:

A szünet után sokáig csak a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, majd szinte a semmiből egyenlített a hazai csapat. Effiongot játszotta meg Ryan Fenech, a támadó pedig ügyesen átemelte a kapujából kilépett Kovácsikot (2-2). Ez is lesgyanús volt egyébként.

Aztán az utolsó bő negyedórára gyorsultak fel megint az események. Lazovic lövésében, majd Juhász fejesében is benne volt a gól, előbbinél a kapus, utóbbinál egy védő, a gólvonalon mentett. A 81. percben aztán épp a két rutinos fehérvári hozta össze a harmadik gólt, Lazovic beadását fejelte a kapuba a volt válogatott védő (2-3).

Ezzel sem volt azonban sajnos vége, a Balzan még egyenlíteni tudott a 87. percben, Kaljević 11-esével, így 3-3 lett a visszavágó vége, az NB I ezüstérmese így 5-3-s összesítéssel lépett tovább.

Mint ismeretes, az észt Nõmme Kalju vagy a feröeri B36 Tórshavn gárdája lesz a Vidi ellenfele a második fordulóban, az első, hazai meccsüket 2-1-re nyerték meg az észtek.

Olvastad már?
Vidi: "Nem ijedtünk meg; bosszantó gólok, nehéz körülmények" - Juhász elismerte, hogy hibázott
A védő szerint saját magukat is le kell győzniük és azt is elárulta, mit mondott edzőjük a szünetben. Nikolicnak a pálya és az időjárás sem tetszett.
Elolvasom

BALZAN - VIDEOTON 3-3 (Kaljevic 3., 87. - a másodikat 11-esből, Effiong 57., ill. Géresi 15., Scepovic 23., Juhász 81.) - továbbjutott a Videoton, 5-3-s összesítéssel.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz