„Rettentő szégyen”, „megalázták a Bordeaux-t” – a franciák nem kímélik csapatukat, a Vidit dicsérik

A Videoton azonnal rálépett a gázpedálra - írják a francia lapok, a Bordeaux-t pedig nem győzik kritizálni.
Budai László 2017. augusztus 4., péntek 8:56
A Videoton azonnal rálépett a gázpedálra - írják a francia lapok, a Bordeaux-t pedig nem győzik kritizálni.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 4., péntek 8:56

A Videoton tegnap remek játékkal 1-0-ra verte a Bordeaux-t, és kiejtette a franciákat az Európa Ligából. Az eredmény a francia lapokat is sokként érte, és nem is győzik kritizálni az együttest a felcsúti találkozó után.

A sports.fr már a címében „beleszáll” a francia együttesbe. „Megalázták a Bordeaux-t Magyarországon” – hirdetik. A „szerény, kicsi” Videoton győzte le a csapatot. A lap szerint nem lehet sokat mondani a Bordeaux-ról, amely igazán komoly veszélyt nem is tudott jelenteni a Videoton kapujára.

Az Eurosport francia nyelvű kiadása sem finomkodik. „Rettentő szégyenként” jellemzik Jocelyn Gourvennec játékosainak teljesítményét. A franciák ostorozása mellett a Videotont is dicsérik. Úgy vélik, a kezdés katasztrofális volt a franciák számára, a Vidi ugyanis azonnal rátette a lábát a gázpedálra. A második játékrészben aztán hiába egyenlítődött ki a létszám, a Bordeaux játéka ugyanaz maradt: jöttek az ívelgetések Mendy felé, de ez nem volt elég.

A híres L’Équipe szerint bár a sorsolás rendkívül kegyelmes volt a Bordeaux-val, így is sikerült kiesni az EL-ből. Szintén kiemelik, milyen rosszul kezdték a meccset a franciák, Stopira fejesét pedig varázslatosként írják le. Kritikaként azt is megjegyzik, hogy bár a játékvezető hét percet is hosszabbított, igazából semmi jelentős nem történt a ráadásban. A lapnak Jérémy Toulalan csapatkapitány is értékelt.

Nagy csalódás ez számunkra, mert sokat tettünk azért, hogy továbbjussunk. A két meccsen sok lehetőséget kihagytunk, a hazai pályán kapott gól pedig nagyon fájó pont volt. Az Európa Liga komoly terep, mi pedig védekezésben és támadásban sem voltunk hatékonyak.

A BFM TV élő közvetítésének a címében foglalta össze röviden a francia együttes teljesítményét: a Bordeaux a „kis ajtón” távozhat Európából.

A Bordeaux csak a távolból figyelheti a Videoton európai szereplését – írja a sudouest.fr. A lap szerint a legsokatmondóbb, hogy a magyar együttes már július elejétől ott van az Európa Ligában, és így is sikerült kivernie a franciákat.

Olvastad már?
Lazovicék nem lesznek kiemeltek a délutáni sorsoláson
Huszonkét csapat közül kaphat ellenfelet a fehérvári együttes.
Elolvasom

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz