Kassai: Két elmaradt 11-es és meg nem adott gól - Rómában kritizálják a magyar bírót

Három ítélete került célkeresztbe. Fotó és videók!
Dudás Gábor 2017. március 17., péntek 7:57
Három ítélete került célkeresztbe. Fotó és videók!
Szerző: Dudás Gábor 2017. március 17., péntek 7:57

Mint ismeretes, Kassai Viktor és magyar stábja vezette az AS Roma és az Olympique Lyon csütörtöki EL-rangadóját, amelynek végén annak ellenére is a franciák örülhettek, hogy 2-1-re kikaptak, hiszen összesítésben 5-4-gyel ők jutottak tovább.

Az olaszok eközben elsősorban a rossz helyzetkihasználásukat és balszerencséjüket is átkozzák (Rüdiger például szétlőtte a felső lécet), de szóba került a Kassai vezette magyar játékvezetői team két hibája is a beszámolókban.

A nyolc sárga lapot kiosztó Kassai a 20. percben továbbot intett, amikor Lucas Tousart kezére pattant a labda, az 50. percben pedig Diakhaby az olaszok szerint lerántotta Salah-t a tizenhatoson belül, a magyar síp azonban másodszor is néma maradt.

{div}{module kassaikezvideo}{/div}

A 74. percben azonban már megszólalt, méghozzá egy feltételezett lesállás miatt. Edin Dzeko gólját annulálta Kassai, mondván Stephan El Shaarawy lesen volt a találatot megelőzően, Mario Rui passzánál, de a visszajátszások szerint ez legrosszabb esetben is egyvonalnak tűnt.

{div}{module kassailesvideo}{/div}

 

A jelenteket ugyancsak kiemelő Corriere dello Sport jegyezte meg, hogy

"talán véletlen, de mindig történik valami Kassai és az olasz csapatok között”

 

A meccs teljes felvétele is elérhető, a megfelelő perceknél pedig a vitatott jelenetek is megtekinthetőek:

{div}{module romalyonvideo}{/div}

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz