EL: A Vidi kapusa szerint minimális előnyben van az ellenfelük

Kovácsik Ádám szerint minimális előnyt jelenthet ellenfelüknek, hogy Észtországban zajlik a bajnokság és a Kalju régóta játékban van.
Privacsek András 2017. július 13., csütörtök 9:36
Kovácsik Ádám szerint minimális előnyt jelenthet ellenfelüknek, hogy Észtországban zajlik a bajnokság és a Kalju régóta játékban van.
Szerző: Privacsek András 2017. július 13., csütörtök 9:36

- Egy minimális előnyt jelent majd ellenfelünk számára, hogy ők jobban játékban vannak, hiszen 18 forduló már eltelt a bajnokságukból. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a tűzkeresztségen már mi is átestünk, hiszen két tétmérkőzésen túl vagyunk. A mester mindig elmondja, hogy elsősorban saját magunkra kell figyelnünk, ezért semmilyen, az átlagostól eltérő, speciális módszerrel nem készülünk a mostani találkozóra, de természetesen a szokásos videóelemzéseken most is túl vagyunk. Azt szokták mondani, hogy jobb idegenben kezdeni egy párharcot. Ilyenkor egy kicsit tapogatózik az ember, megnézi, hogy az ellenfél hogyan reagál bizonyos dolgokra, aztán a visszavágón hazai környezetben vívhatja ki a továbbjutást. Nem ez lesz a döntő faktor, hiszen már Észtországban is győzni szeretnénk - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovácsik Ádám.

A Kalju-Videoton EL-selejtező csütörtökön 18:15-kor kezdődik.

Neked ajánljuk
Átigazolások
RB Leipzig
Gulácsi és Orbán távozhat?
Az rblive.de ismét azt pedzegeti, hogy a Lipcse rutinos játékosai közül többen is elhagyhatják a csapatot. Például Gulácsi Péter és Willi Orbán. 
KBSC
Dombó is előbukkant
Több próbajátékos is pályára lépett a KBSC szombati edzőmeccsén: például Dombó Dávid és Ferencsik Bálint. Részletek itt.
Szpari
Kersák már fel is tűnt
A Csakfoci úgy tudja, a Nyíregyházára tartó Kersák Roland már ott volt a Szpari szombati edzőmeccsén is.
Tovább az összes átigazoláshoz