A kupagyőztes lila-fehérek nem kiemeltként várták a szerdai, nyoni sorsolást, melyen az is kiderült, hogy hazai pályán kezdik a párharcot, amely igencsak pikánsnak ígérkezik, mivel a magyar együttes 15 éve története egyik legcsúfosabb kudarcaként 4-1-es összesítéssel kiesett a Vaduzzal szemben az UEFA Kupa selejtezőjének első fordulójában.

A másik két, már az első fordulóban bemutatkozó magyar csapat közül a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia a lett RFS vagy a feröeri KÍ Klaksvík együttesével találkozik, amennyiben a nyitókörben túljut a finn Inter Turkun. A felcsútiak idegenben kezdenének.

A bajnoki bronzérmes MOL Fehérvár FC-re az örmény Ararat Jereván után – siker esetén – az észt Paide Linnameeskond és a lengyel Slask Wroclaw párharcának győztese vár, az első felvonást hazai pályán játszaná. A wroclawiak keretében Tamás Márk személyében magyar védőt találhatunk, aki már többször játszhatott a Vidi ellen az NB I-es pályafutása során.

A “magyaros” csapatok közül a Holender Filipet soraiban tudó Partizan Belgrád a Kalmár Zsoltot és Schäfer Andrást is foglalkoztató dunaszerdahelyi DAC ellen játszik idegenben. A Kleinheisler László fémjelezte horvát ezüstérmes NK Osijek pedig a lengyel Pogon Szczeczin vendégeként szerepel majd.

Fontos megjegyezni, hogy az UEFA közleménye szerint a BL-, az El- és az Ekl-selejtezőben sem lehetnek jelen a stadionokban vendégszurkolók. A döntést a csoportkörök megkezdése előtt felülvizsgálja majd az európai szövetség.

Amennyiben a magyar bajnok Ferencváros elbúcsúzna már a Bajnokok Ligája első selejtezőkörben, akkor az újonnan induló UEFA Európa Konferencia Ligában folytathatná tovább, ahol a Connah’s Quay Nomads (walesi)–Alaskert (örmény) párharc vesztesével találkozik majd az Ekl második körében.

Az első forduló mérkőzéseit július 8-án és 15-én játsszák, a második kör játéknapjai pedig július 22-e és 29-e.

Európa Konferencia Liga, 2. selejtezőkör

BL-ből kiesettek ága:

FERENCVÁROSI TC/BL-előselejtező győztese – Connah’s Quay Nomads (walesi)/Alaskert (örmény)

Teuta (albán)/Sheriff Tiraspol (moldovai) – BL-előselejtező döntőjének vesztese

Malmö (svéd)/Riga FC (lett) – Shkendija (macedón)/Mura (szlovén)

Dinamo Tbiliszi (georgiai)/Neftci (azeri) – Makkabi Haifa (izraeli)/Kairat Almaty (kazah)

HJK Helsinki (finn)/Buducnost Podgorica (montenegrói) – HB Tórshavn (feröeri)/Inter Club D’Escaldes (andorrai)

Zalgiris Vilnius (litván)/Linfield (északír) – CFR Cluj (román)/Borac Banja Luka (bosnyák)

Ludogorec (bolgár)/Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) – Fola Esch (luxemburgi)/Lincoln Red Imps (gibraltári)

Folgore (San Marinó-i)/FC Prishtina (koszovói) – Flora Tallinn (észt)/Hibernians (máltai)

Dinamo Zagreb (horvát)/Valur (izlandi) – Bodo/Glimt (norvég)/Legia Warszawa (lengyel)


Főág:

RFS (lett)/KÍ Klaksvík (feröeri) – Inter Turku (finn)/PUSKÁS AKADÉMIA

MOL FEHÉRVÁR FC/Ararat Jereván (örmény) – Paide Linnameeskond (észt)/Slask Wroclaw (lengyel)

ÚJPEST – Vaduz (liechtensteini)

Partizan Beograd (szerb) – DAC (szlovák)

Pogon Szczecin (lengyel) – Osijek (horvát)

Noah (örmény)/KuPS Kuopio (finn) – Vorszkla Poltava (ukrán)

FCSB (román) – Sahter Karagandy (kazah)

Arda Kardzsali (bolgár) – Hapoel Beer – Sheva (izraeli)

Apollon Limassol (ciprusi) – Zilina (szlovák)/Dila Gori (georgiai)

Cukaricki (szerb) – Szumgait (azeri)

Gagra (georgiai)/Sutjeska (montenegrói) – Makkabi Tel – Aviv (izraeli)

Asztana (kazah) – Arisz (görög)

Sileks (macedón)/Petrocub – Hincesti (moldovai) – Sivasspor (török)

AEL Limasszol (ciprusi) – Siroki Brijeg (bosnyák)/Vllaznia (albán)

Socsi (orosz) – Kesla (azeri)

Elfsborg (svéd) – Milsami Orhei (moldovai)/FK Sarajevo (bosnyák)

Dinamo Batumi (georgiai)/Tre Penne (San Marinó – i) – BATE Boriszov (fehérorosz)

Dundalk (ír)/Newtown (walesi) – Levadia Tallinn (észt)/St Joseph’s (gibraltári)

Sant Julia (andorrai)/Gzira United (máltai) – Rijeka (horvát)

Viktoria Plzen (cseh) – Dinamo Breszt (fehérorosz)

Europa FC (gibraltári)/Kauno Zalgiris (litván) – Glentoran (északír)/TNS (walesi)

Domzale (szlovén)/Swift Hesper (luxemburgi) – Honka Espoo (finn)/NSÍ Runavík (feröeri)

CSZKA Szófia (bolgár) – Struga (macedón)/Liepaja (lett)

Shkupi (macedón)/Llapi (koszovói) – Santa Clara (portugál)

Hibernian (skót) – Mons Calpe (gibraltári)/FC Santa Coloma (andorrai)

Bala Town (walesi)/Larne (északír) – Aarhus (dán)

Gent (belga) – Valerenga (norvég)

Dudelange (luxemburgi) – Stjarnan (izlandi)/Bohemians (ír)

Velez (bosnyák)/Coleraine (északír) – AEK Athén (görög)

Qarabag (azeri) – Ashdod (izraeli)

Lokomotiv Plovdiv (bolgár) – Slovacko (cseh)

Universitatea Craiova (román) – Laci (albán)/Podgorica (montenegrói)

Decic (montenegrói)/Drita (koszovói) – Feyenoord (holland)

Basel (svájci) – Sfintul Gheorghe (moldovai)/Partizani (albán)

Austria Wien (osztrák) – Racing FC Union Lëtzebuerg (luxemburgi)/Breidablik (izlandi)

Olimpija Ljubljana (szlovén) – La Fiorita (San Marinó – i)/Birkirkara (máltai)

Hammarby (svéd) – Maribor (szlovén)/Urartu (örmény)

Molde (norvég) – Servette (svájci)

Spartak Trnava (szlovák)/Mosta (máltai) – Sepsi OSK (román)

Hafnarfjördur (izlandi)/Sligo Rovers (ír) – Rosenborg (norvég)

FC Köbenhavn (dán) – Torpedo – Belaz Zhodino (fehérorosz)

Panevezys (litván) – Vojvodina (szerb)

Hajduk Split (horvát) – Tobol Kostanay (kazah)

Aberdeen (skót) – BK Häcken (svéd)

BL-sorsolás: Kiderült, milyen ellenfelet kaphat a Fradi, ha továbbjut