EKL: "Nem azért jöttünk Kölnbe, hogy turistáskodjunk" - nyitott visszavágóra számít a Vidi

Michael Boris és Dárdai Palkó mondta el várakozásait.
Privacsek András 2022. augusztus 17., szerda 21:26
Michael Boris és Dárdai Palkó mondta el várakozásait.
Szerző: Privacsek András 2022. augusztus 17., szerda 21:26

Michael Boris, a Fehérvár vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy egy kifejezetten erős ellenfél otthonában lépnek csütörtök este pályára, azonban a nyári felkészülés során direkt azért játszottak olyan erős csapatok ellen, mint a Fenerbahce, Aris Limassol és a Galatasaray, hogy az ehhez hasonló mérkőzésekre felkészüljenek - olvasható a molfehervarfc.hu-n. Nyilvánvaló, hogy az 1. FC Köln teljesen más játékerőt képvisel, mint az NB I-es csapatok, ráadásul a Vidi már hetek óta csütörtök-vasárnap ritmusban játszik, ettől függetlenül a cél az, hogy olyan eredményt érjenek el Kölnben, hogy a székesfehérvári visszavágó nyitott legyen. Újságírói kérdésre azt is elmondta Michael Boris, hogy nagyon fontos lesz, hogy a kölni együttes taktikájára a mi csapatunk jól reagáljon.

Dárdai Palkó azzal kezdte mondandóját, hogy a csapat kifejezetten éhes a sikerre, a játékosok alig várják, hogy pályára léphessenek a kölni stadionban. Hozzátette, nem azért jöttek Kölnbe, hogy turistáskodjanak és közelről csodálhassák meg a RheinEnergieStadiont, hanem azért, hogy olyan eredményt érjenek el, hogy a jövő heti visszavágót jó helyzetből várhassák. Középpályásunk azt is elárulta, hogy az 1. FC Köln csapatában több olyan játékos is van, akiket jól ismer korábbról, hiszen itt Németországban a korosztályos csapatokban sokszor játszottak egymás ellen.

A csütörtöki mérkőzés - melyet az M4 Sport közvetít - 20.30-kor kezdődik a Kölnben. A visszavágót egy héttel később Székesfehérváron rendezik. A párharc győztese a csoportkörben szerepelhet.

Olvastad már?
EKL: "A Fehérvárnak nagyon gyors, technikás és gólérzékeny játékosai vannak" - rotálni fog a Köln a Vidi ellen
Steffen Baumgart vezetőedzőt és a Köln szélsőjét, Florian Kainzt kérdezték az újságírók a szerda délutáni sajtótájékoztatón. 
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Profi szerződést kaphat a magyar tehetség
Az Index információja szerint hosszú távú profi szerződést kaphat a Liverpoolnál az akadémia magyar tehetsége, Farkas Erik. Erre az FA előírásai szerint decembertől kerülhet sor.
Örményország
Örmény kapus jöhet az NB I-be
Suren Meliksetyan információja szerint többek között francia első- és másodosztályú, illetve magyar klubok is érdeklődnek a Pjunyik örmény válogatott kapusa, Henri Avagyan iránt.
Ferencváros
Naby Keita
"Ez a futball, sohasem tudhatjuk, mi történik. Semmi biztosat nem tudok most mondani, csak hogy szeretem ezt a csapatot" - Naby Keita kölcsönszerződése az év végén jár le a Fradinál. (Mandiner)
Tovább az összes átigazoláshoz