Döbbenetes bevétel az MU-nál, C. Ronaldót volt csapata küldené nyugdíjba - nemzetközi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a nemzetközi foci világából.
admin 2016. szeptember 12., hétfő 16:22
A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a nemzetközi foci világából.
Szerző: admin 2016. szeptember 12., hétfő 16:22

ANGLIA

Manchester United: Az MU lett az első brit csapat, amely több mint félmiiliárd fontos bevételt produkál egy évben, 530-540 millió lehet a mérleg az év végén. A reklámbevételek az Adidasszal kötött szerződésnek köszönhetően 36,3 százalékkal emelkedtek, a TV-közvetítésekből több mint 30 százalékkal magasabb összeg került a kasszába, míg a meccsnapi bevételek 17,7 százalékkal nőttek. Mindez BL-szereplés nélkül. Ed Woodward vezérigazgató prognózisa szerint a 2017-es esztendő újabb rekordot hozhat majd. Az is kiderült, hogy Louis van Gaal 8,4 millió fontos lelépési díjat kapott távozásakor (The Guardian) A svéd élvonalban szereplő Falkenberg FF 18 éves csatárát, Jesper Karlssont szerződtenék a Vörös Ördögök (Expressen)

Arsenal: Decemberben megkezdődhetnek a tárgyalások a Bournemouth-ba kölcsönadott Jack Wilshere szerződésének meghosszabbításáról – árulta el Arséne Wenger (Daily Mail)

Liverpool: „A legnagyobb hibát követtem el, amikor a Liverpoolhoz igazoltam. A fantasztikus szurkolókat leszámítva nem igazán szerettem a klubot. Emberileg sem Brendan Rodgers, sem Jürgen Klopp nem tett rám jó benyomást” – a Nizzában duplával bemutatkozó Mario Balotelli megküldte volt csapatát egy nyilatkozatában.

Tottenham: Dupla fizetésért, heti 120 ezer fontért hosszabbítana szerződést a londoniakkal az argentin Erik Lamela (Daily Mirror)

Leicester City: Az Udinese cseh U21-es válogatot középpályását, Jakub Janktót szemelték ki maguknak, 8 millió font lehet az ára (The Guardian) A Valencia korábbi játékosa és sportigazgatója, Eduardo Macia lett a City új utánpótlás-igazgatója.

West Ham United: A hatamas tehetségnek tartott Reece Oxford a Manchester United és a Manchester City megkeresésére is nemet mondott a nyáron, hogy klubjánál maradhasson (The Sun)

Crystal Palace: Brutális baleset, rommá tört autó: Kórházban a Premier League-játékos - fotó

 

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Cristiano Ronaldo korábbi klubja és a Real következő BL-ellenfele, a portugál Sporting elnöke, Bruno de Carvalho azt szeretné, ha a 31 éves és szerződéshosszabbítás előtt álló csatárcsillag majd a lisszaboni klubban fejezné be pályafutását (AS)

Barcelona: Jordi Alba a keddi, Celtic elleni BL-csoportmeccset felvezető sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten jól jön nekik az Alavés elleni zakó után az újabb megmérettetés, mert így nincs idejük gondolkodni a meglepő vereségen. A balbekk szerint van olyan erős a katalánok kerete, hogy az idényben megnyerje a BL-t. Luis Enrique azt mondta a hétvégi kudarc kapcsán, hogy ő még nem látott olyan csapatot, amelyik soha nem kapott ki, bosszúsak a vereség miatt, de készen állnak a skót bajnok elleni csatára (Sport)

A brit Daily Mail összeállította a valaha volt legjobb 50 Barca-játékos örökranglistáját. Lionel Messi és Xavi mögött Kubala László a harmadik, de Czibor Zoltán (33.) és Kocsis Sándor (34.) is ott van a legjobbak között.

Atlético Madrid: Az Atlético Madrid a 2017–2018-as szezontól játssza a hazai mérkőzéseit új stadionjában, a 73 ezres La Peinetában. Hétfőn eldőlt, hogy a holland Phillips biztosítja majd a világítást a gyönyörű arénában, aláírták a szerződést a felek (Marca)

 

OLASZORSZÁG

Juventus: Bár a nyáron, a Zenit utolsó pillanatbeli visszatánca miatt nem lett a torinóiaké a belga Axel Witsel, a bajnok a télen újra csatába száll a középpályásért (Tuttosport)

AC Milan: Bár a kínai befektetők ígéretei szerint a klub két legendája, Demetrio Albertini és Alessandro Costacurta is szerepet kapott volna a klubnál, de állítólag mégsem számolnak majd velük az új klubvezetők (Mediaset)

Internazionale: Stevan Jovetic vasárnapi pályára lépése a Pescara ellen 14,5 millió eurójába kerülhet az Internek. Ennyiben egyeztek meg ugyanis a Manchester City-vel a montenegrói támadó kölcsönvételekor tavaly nyáron, azaz ha a játékos pályára lép a 2016/2017-es szezonban, automatikusan 14,5 millió euró lesz a kivásárlási ára, ennyit kell fizetniük az olaszoknak, ha a tél után is meg akarják tartani (Calciomercato)

AS Roma: Mint ismeretes, Francesco Totti fantasztikus csereként, egy gólpasszal és egy utolsó pillanatokban értékesített büntetővel lett a Sampdoria elleni bajnoki (3-2) hőse. A kapitány zsinórban 23. Serie A-idényében volt ezzel eredményes. „Ez volt az első olyan 11-es, amit féltem elvégezni” – mondta őszintén a klublegenda.

 

NÉMETORSZÁG

Borussia Mönchengladbach: A német klub 20 éves tehetségét, Mahmoud Dahoudot a Juventus és a Liverpool szerződtetné, várhatóan a jövő nyáron. 8,5 millió font lehet az ára a szíriai születésű irányító középpályásnak, és a sztárcsapatok érdeklődését a játékos ügynöke, Reza Fazeli is megerősítette (Daily Mail)

Werder Bremen: Ebben a naptári évben már biztosan nem léphet pályára a brémaiak olasz védője, Luca Caldirola, aki az Augsburg elleni bajnokin szenvedett szalagszakadást. Legalább 3-4 hónapot vesz majd igénybe a felépülése. Vasárnap műtötték meg a bekket.

Német válogatott: A német szövetség elnöke, Reinhard Grindel szerint Joachim Löw szövetségi kapitány „kiérdemelte annak a jogát”, hogy maga döntsön arról, meghosszabbítja-e jelenlegi, 2018-ig szóló szerződését a Nationalelf kispadján (Kicker)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz