Mint ismert, a 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba Bajnokok Ligája-csoportkör genfi sorsolásán. Az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál Európai Labdarúgó Szövetségnek adott interjújában értékelte a hihetetlenül kemény ellenfeleket.

– Az előző idényben az Európa Liga-csoportkörben szerepeltünk, most pedig mindenféleképpen be szerettünk volna kerülni a BL-be, ezt a célt elértük. Fantasztikus sorsolást kaptunk, nagyon örülünk, hogy ilyen klubokat elhozhatunk Magyarországra, ennél többet nem is kívánhattunk – kezdte Orosz, aki ezt követően külön kitért a Juventusra is, amellyel 55 évvel ezelőtt már játszott a Ferencváros. – A Juventusszal 1965-ben a VVK-döntőben találkoztunk, akkor sikerült is diadalmaskodni, de azóta átalakult a labdarúgás nagyon, messze kerültünk egymástól. Mindent meg fogunk tenni, hogy megfelelően helytálljunk és maximálisan fel fogunk készülni minden ellenfelünkből, nekünk ez egy örömjáték lesz.

Orosz hozzátette, a sorsolás előtt remélték, hogy hasonló nagy klubokkal tudnak majd találkozni a csoportkör során.

– Tisztában vagyunk a játékerővel, az esélyeinkkel, de mindent meg fogunk tenni, hogy méltóképpen képviseljük a Ferencvárost és Magyarországot. Nehéz sorozat után vagyunk, az első kvalifikációs körből indultunk, minden meccset komolyan vettünk és a következőket is komolyan fogjuk. A Dinamo Kijev is nagyon nagy játékerőt képviselő klub és van egy külön pikantériája ennek Szergej Rebrov személye miatt. Még nem beszéltem vele, de biztos vagyok benne, hogy ő is egy álomsorsolásnak tartja ezt – zárta a vezérigazgató.