Fotó: Sas Gábor Photo Facebook

Magyar foci: Több mint 20 éve nem láthattunk ilyen jó rajtot a nemzetközi porondon

A 2000-es évek előtt fordult elő utoljára, hogy az összes kupainduló magyar csapat győzelemmel indított a nemzetközi színtéren. Akkor öt együttesünk is sikerrel vette az első mérkőzését.
Nyikes Zoltán 2019. július 12., péntek 12:51
Fotó: Sas Gábor Photo Facebook
A 2000-es évek előtt fordult elő utoljára, hogy az összes kupainduló magyar csapat győzelemmel indított a nemzetközi színtéren. Akkor öt együttesünk is sikerrel vette az első mérkőzését.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. július 12., péntek 12:51

Szerdán és csütörtökön remekül rajtoltak a magyar csapatok a nemzetközi porondon: mint ismert, a Ferencváros 2-1-re legyőzte a bolgár Ludogorecet a Bajnokok Ligája-selejtezőben, az Európa Liga-selejtező első körében a MOL Fehérvár FC a montenegrói FK Zetát gyűrte le idegenben 5-1-re, a DVSC az albán Kukësin (3-0) kerekedett felül, míg a Budapest Honvéd (3-1) a litván Zalgirist verte meg.

A nem mindennapi eredménysor következtében honlapunk megvizsgálta, mikor volt példa legutóbb ilyen nagyszerű kezdésre a magyar együtteseknél.

A válasz: egészen 1997 nyaráig kellett visszamennünk az időben, amikor is mind az öt nemzetközi kupainduló csapatunk sikerrel vette a rajtot.

Ekkor a Vasas az Intertotó-Kupában 4-1-re verte a svéd Österst idegenben, az MTK Hungária az örmény Pjunyik vendégeként aratott 2-0-s sikert a BL-ben, a BVSC-Zugló a liechtensteini FC Balzersnél nyert 3-1-re a KEK-ben, míg az UEFA-Kupában az Újpest 6-0-ra ütötte ki a Megyeri úton a feröeri Klaksvikart, a Ferencváros pedig Dublinban múlta felül a Bohemian FC-t 1-0-ra – derül ki a magyarfutball.hu adatbázisából.

Átigazolások
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Újpest
Szerződésbontás
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik - jelentette be a klub.
Ferencváros / ETO
Vitális a Fradi kiszemeltje
Információink szerint a Ferencváros konkrét érdeklődést mutat Vitális Milán iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz