Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága jövő csütörtökön tartja következő videokonferenciáját, amelynek legfőbb témája a koronavírus-járványnak az európai futballra gyakorolt hatása lesz, vagyis az, hogyan és mikor folytatódjon az idény.
Az UEFA már korábban világossá tette, azt akarja, hogy a tagszövetségek bajnokságai a pályán fejeződjenek be, ahogyan a Bajnokok Ligája és az Európa-liga is.
A The Telegraph című brit lap szerint a szövetségnek már konkrét terve is van, eszerint a BL-döntőre augusztus 29-én kerülne sor Isztambulban. A negyeddöntő megrendezésére július végétől lenne lehetőség, az elődöntőt pedig augusztusban játszhatnák.
Az Európa-liga gdanski fináléját augusztus 26-ra tervezik. (MTI)
Olvastad már?
Videó: 329 gól Puskástól Szoboszlaiig - 17 évnyi dobogó után csúsztak le a magyarok a BEK/BL örökranglistáján
Remek grafikai megoldással szemléltették, mely nemzet játékosai lőtték a legtöbb gólt a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK), illetve utódjában, a Bajnokok Ligájában (BL), illetve azt, hogyan változott a "lőtérkép" az évtizedek során. A videó a kezdetektől, azaz az 1955/1956-os idénytől mutatja be, hogy a különböző nemzetiségű futballisták hány gólnál járnak a sorozatban.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.