Komoly fordulat a Honvéd BL-ellenfelénél: Ezt húzhatják meg az izraeliek

Szakíthatnak egy jól bevált felállással, hogy meglepjék a magyar bajnokot a szerdai visszavágón.
Dudás Gábor 2017. július 18., kedd 14:43
Szakíthatnak egy jól bevált felállással, hogy meglepjék a magyar bajnokot a szerdai visszavágón.
Szerző: Dudás Gábor 2017. július 18., kedd 14:43

"Otthon hagyhatta" jól bevált, négyvédős rendszerét a Hapoel Beer-Sheva, amely már megérkezett Budapestre, hogy az utolsó simításokat is elvégezze a szerdai, Budapest Honvéd elleni BL-selejtező visszavágót megelőzően.

Az izraeliek 2-1-s előnyből várják a budapesti, zártkapus második mérkőzést (mint ismeretes, 200 közel-keleti drukker ott lehet majd a Bozsik-stadionban, az UEFA nemrég meghozott intézkedése eredményeként, közülük sokan már szintén a magyar fővárosba érkeztek). A visszavágón azonban a vendégek szakvezetője, Barak Bakhar szakítana a jól bevált négyvédős felállással (az első találkozón például 4-3-3-mal állt ki az izraeli bajnok), és a sports.walla.co.il  cikke szerint három középső védővel küldené ki csapatát a kispestiek ellen.

Ők játszhatnak, Korhut most kimarad?

Ha valóban így lesz, a lap szerint az első találkozón játszó Miguel Vitor és Shir Tzedek mellé Loai Taha kerülhet a védelem tengelyébe, és még az tűnik szinte biztosnak, hogy egyszem csatárral, Ben Saharral állhat fel a Hapoel, szemben az első találkozó tulajdonképpen háromcsatáros támadóalakzatával. A rutinos támadó mögött a csapatkapitány, Maor Malikson, illetve Anthony Nwakaeme visszább húzódva, támadó középpályásként felelne elsősorban az előkészítésekért.

Így viszont kérdéses, hogy az egyébként alapembernek számító Korhut Mihály például kezdő lesz-e szerdán, akár egyfajta balszélsőként balhátvéd helyett a lehetséges 3-4-2-1-es(?) felállásban, vagy a kispadon kezdi majd a mérkőzést.

Tőle tartanak Izraelben

Az izraeli sajtó egyébként többször is felhívta a Hapoel-védők és közvélemény figyelmét arra a Davide Lanzafamére, aki remek formában kezdte az idényt, hiszen amellett, hogy fontos idegenbeli gól fűződött a nevéhez az izraeli odavágón, a Haladás elleni nyitóbajnokin is betalált, nem is akárhogyan.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz