Kiderült: Ennyit kereshet a Vidi, a Fradi, az Újpest és a Honvéd Európában

A BL-ben már a rájátszás is óriási pénzzel kecsegteti a Videotont, de növekedtek a pénzdíjak a három magyar klubot érintő EL-selejtezőkben is. Ennyi pénzt oszt ki az UEFA.
Dudás Gábor 2018. június 11., hétfő 10:46
A BL-ben már a rájátszás is óriási pénzzel kecsegteti a Videotont, de növekedtek a pénzdíjak a három magyar klubot érintő EL-selejtezőkben is. Ennyi pénzt oszt ki az UEFA.
Szerző: Dudás Gábor 2018. június 11., hétfő 10:46

Nyolc nap múlva, június 19-én sorsolják ki a párosításokat a Bajnokok Ligája, illetve az Európa Liga első selejtezőkörében, amelyekben összesen négy magyar csapat lesz érintett. Bár a júliusi rajtra még várni kell, az UEFA már közzétette, mennyit kereshetnek a két sorozatban elinduló csapatok.

Bajnokok Ligája

A Bajnokok Ligájában - ahol a magyar aranyérmes Videoton indul majd - már az 1. körben 280 ezer eurót üti fejenként a csapatok markát, ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 90 millió forintot jelent. Ha továbblépne a Vidi - erre jó esélye lehet, hiszen kiemeltként várja majd a sorsolást és csak nagy pech mellett kaphatna papíron erősebb ellenfelet -, a második fordulóban 380 ezer euró (több mint 120 millió forint) érkezhetne az európai szövetségtől a klubkasszába, majd újabb 100-100 ezer euróval nőne az összeg a következő két selejtezőkörben.

Olvastad már?
BL, EL: A Vidi a szlovák bajnokkal is kezdhet, a Fradi és az Újpest a Partizannal is összefuthat
Három magyar kupainduló kiléte már biztos, de közülük csak a bajnok Videoton várhatja viszonylag "könnyebb" helyzetből a sorsolást. Az FTC és az Újpest viszont akár rögtön kemény ellenfelet kaphat.
Elolvasom

Aki eljut a playoffig a BL-ben, már nem az úgynevezett "szolidaritási alapból" (összesen 107,5 millió euró) részesülne, hanem egy jóval nagyobb pénzkeretből: a rájátszás vesztes klubjai 5 millió eurót(!), azaz hozzávetőlegesen 1,6 milliárd forintot kapnak központilag. A csoportkörbe jutók viszont ennek a több mint háromszorosával, 15,25 millió euróval gazdagodhatnak.

A BL-selejtezők pénzdíjazása:

1. forduló: 280.000 euró

2. forduló: 380.000

3. forduló: 480.000

Playoff: 5.000.000

Csoportkör: 15.250.000

Európa Liga

Az EL-ben - itt indul a Ferencváros, az Újpest  is jelentősen növekedett az UEFA által a selejtezők során szétosztandó összeg. Az alanyi jogon, azaz az 1. körben való részvételért járó összeg itt 240 ezer euró (76,8 millió forint), majd 20 ezer eurót ugrik az összeg minden selejtezőkörben. A rájátszás vesztesei itt 300 ezer eurót kapnak.

A csoportkörbe kvalifikált gárdák 2,92 millió euróban, azaz 934,4 millió forintban részesülnek.

Az EL-selejtezők pénzdíjazása:

1. forduló: 240.000 euró

2. forduló: 260.000

3. forduló: 280.000

Playoff: 300.000

Csoportkör: 2.920.000

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz