BL: Vereség Izraelben, de életben maradtak a Honvéd reményei

A Honvéd a BL-selejtező első mérkőzésén 2-1-re kikapott a Korhut Mihállyal a kezdőben felálló Hapoel Beer-Sheeva ellen.
Privacsek András 2017. július 12., szerda 20:50
A Honvéd a BL-selejtező első mérkőzésén 2-1-re kikapott a Korhut Mihállyal a kezdőben felálló Hapoel Beer-Sheeva ellen.
Szerző: Privacsek András 2017. július 12., szerda 20:50

A Honvéd bátran kezdett a Hapoel Beer-Sheeva elleni idegenbeli mérkőzésen. Az első komoly lehetőség a kispestiek előtt adódott: Lanzafame 23 méteres szabadrúgását csak nagy nehézségek árán tudta kiütni a hazai kapus. Egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, ennek ellenére a Hapoel megszerezte a vezetést. A 35. percben Manuel Vítor 12 méterről fejelt a jobb sarokba.

A második félidő elején Gazdag éles szögből leadott lövését tolta ki a kapus. Az 51. percben Baráthot nagyon becsapták a szélen, a középre adott labda után Einbinder öt méterről a sarokba lőtt.

A 63. percben Laczkó beadását követően Lanzafame fejesével szépítettek a kispestiek. A folytatásban a Honvéd támadott, az egyenlítés azonban nem jött össze, de a szerzett gól még sokat érhet a visszavágón.

Hapoel Beer-Sheeva – Honvéd 2-1 (Manuel Vítor 35., Einbinder 51., ill Lanzafame 63.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz