Az UEFA hivatalos honlapjáról kiderül, hogy kijelölték az első két Bajnokok Ligája-elődöntő játékvezetőit.

Kedden, a Liverpool-Roma találkozón a német Felix Brych lesz a sípmester: a bíró már nagyágyúnak számít a sorozatban, hiszen a tavalyi Real-Juventus finálét is ő dirigálhatta, ebben a szezonban pedig két csoportmeccset (például a 3-3-ra végződött Sevilla-Liverpool találkozót), két nyolcaddöntőt és a Liverpool-Manchester City negyeddöntőt (3-0) is ő vezette, jelölése nem rossz előjel tehát az angoloknak.

Szerdán, a müncheni Allianz Arénában is egy nagynevű játékvezető lép a pástra. A holland Björn Kuipersnek is van már BL-döntője (2014-ből), de Európa Liga-döntőn és Európai Szuperkupa-döntőn is fújt már. A civilben szupermarket-tulajdonos, 43 éves bíró 2009 óta rendszeres szereplője a legrangosabb európai kupasorozatnak.

Brych és Kuipers is ott lesz majd egyébként a nyári világbajnokság bírói keretében is.