Az UEFA nemet mondhat a Liverpool, a Barca és a Fradi bajnoki címére is

Nem lesz bajnokavatás egyik UEFA-tagállam pontvadászatában sem akkor, ha a tervekkel ellentétben végleg le kell majd fújni a kontinensen a 2019/2020-as futballidényt a koronavírus-járvány miatt.
Dudás Gábor 2020. március 19., csütörtök 9:10
Nem lesz bajnokavatás egyik UEFA-tagállam pontvadászatában sem akkor, ha a tervekkel ellentétben végleg le kell majd fújni a kontinensen a 2019/2020-as futballidényt a koronavírus-járvány miatt.
Szerző: Dudás Gábor 2020. március 19., csütörtök 9:10

Mint ismeretes, az UEFA tervei szerint június 30-ig befejeződnének az európai bajnokságok és a nemzetközi kupasorozatok is az idényben - feltéve, hogy ezt a koronavírus-járvány lehetővé teszi.

Ugyanakkor megjelentek olyan hírek is, amelyek szerint állítólag több európai politikai szervezet és vezető is azt javasolta a futballszövetségnek, hogy inkább zárja le az idény azzal, hogy megkoronázza az összes európai nemzeti bajnokságban azokat a csapatokat, amelyek jelenleg a listavezetők.

Az UEFA elnöke, a szlovén Aleksander Ceferin ez csak "fake news", a szövetség nem tervez hasonló lépést, nem kíván senkit megkoronázni idő előtt.

Láttam és hallottam a híreket, melyek szerint azt tanácsoljuk majd az európai bajnokságoknak, hogy most fújják le végleg az idényt és koronázzák bajnokká a jelenlegi listavezetőket. Ez nem igaz. A mi célunk épp az, hogy befejeződjön mindenhol a bajnoki idény, semmi ennek ellentmondót nem kívánunk javasolni senkinek

- mondta a futballvezető.

Ceferin álláspontját képviseli többek között Luis Rubiales, a spanyol szövetség elnöke is, aki már kijelentette, hogy a La Ligában első helyen álló Barcelona sem kapja meg a bajnoki címet, ha végleg le kell fújni az idényt.

Ha az UEFA a szezon esetleges tényleges lefújása esetén is kitartana álláspontja mellett, az intézkedés alighanem legnagyobb vesztese a Premier League-et 25 pontos előnnyel vezető Liverpool lenne, amely 30 éve vár arra, hogy ismét angol bajnok lehessen. Magyarországon pedig a Ferencváros 31. bajnoki címének vethetne gátat az intézkedés.

Néhány európai listavezető, aki a jelen állás szerint bukhatja a bajnoki címet:

?? Anglia: Liverpool (előnye a tabellán: 25 pont)

?? Ausztria: LASK (6*)

?? Belgium: FC Bruges (15*)

?? Csehország: Slavia Praha (8)

?? Dánia: Midtjylland (12*)

?? Franciaország: PSG (12)

?? Hollandia: Ajax (0, jobb gólkülönbséggel)

?? Horvátország: Dinamo Zagreb (18)

?? Lengyelország: Legia Varsó (8*)

?? MAGYARORSZÁG: Ferencváros (3**)

?? Németország: Bayern München (4)

?? Olaszország: Juventus (1)

?? Oroszország: Zenit Szentpétervár (9)

?? Románia: CFR Kolozsvár (4*)

?? Skócia: Celtic (13*)

?? Spanyolország: Barcelona (2)

?? Szerbia: Crvena Zvezda (11*)

?? Szlovákia: Slovan Bratislava (10*)

?? Szlovénia: Olimpija Ljubljana (5)

?? Törökország: Trabzonspor (0, jobb gólkülönbséggel)

?? Ukrajna: Sahtar Donyeck (13*)

* = rájátszás döntene a bajnoki címről

** = két meccsel kevesebbet játszott, mint üldözője

Olvastad már?
NB I: "Mi egyértelműen úgy készülünk, hogy folytatjuk a bajnokságot"
A Zeténél is úgy látják, be lehet majd fejezni a bajnoki idényt, ennek érdekében a játékosok is úgy készülnek egyénileg, hogy formában maradjanak a kényszerpihenő idején is.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz