Az épülő szlovák nemzeti stadionban nem lehet látni a pálya egy részét - fotók

Baklövést vétettek az építészek a pozsonyi Nemzeti Futballlstadion építése során – legalábbis a szurkolók szerint.
Mokány Lajos 2017. november 29., szerda 11:22
Baklövést vétettek az építészek a pozsonyi Nemzeti Futballlstadion építése során – legalábbis a szurkolók szerint.
Szerző: Mokány Lajos 2017. november 29., szerda 11:22

Ahogy nálunk, úgy Szlovákiában is építés alatt áll a nemzeti futballstadion. Így van ez Szlovákiában is, ahol már előrébb tartanak ezen a téren. A pozsonyi létesítmény egyben a Slovan hazai pályája is lesz.

Az előrehaladott munka során viszont úgy tűnik, hibát vétettek a kivitelezők a tervezésnél: vannak olyan helyek a lelátón, ahonnan nem lehet majd látni a pálya jelentős részét. Ezt ki is szúrták a Slovan drukkerei.

"A jelenlegi állásfoglalások szerint összesen 22 900 szék lesz fellelhető a stadionban, ebből viszont csak 22 500-ról látható majd a pálya" – árulta el korábban a Bumm.sk-nak Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico.

A szóban forgó „vakfolt” a VIP melletti részt érinti, ahol a videófelvételek tanúsága szerint a kiemelt helyek és a Sky Boxok miatt egy vaskos fallal végződik a szektor. A felmerülő hibát úgy próbálják orvosolni a kivitelezők, hogy az érintett területre nem fognak jegyeket árusítani és csak esztétikai szempontból helyeznek el oda székeket, de van olyan látványterv is, ahol székek egyáltalán nem szerepelnek azon a részen.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz