Az elnök megszólalt Dzsudzsákról: "Nem jött ajánlat"

Egyelőre nem tudni, hol folytatja a magyar válogatott csapatkapitánya. Ő szívesen távozna.
Mokány Lajos 2016. július 2., szombat 8:46
Egyelőre nem tudni, hol folytatja a magyar válogatott csapatkapitánya. Ő szívesen távozna.
Szerző: Mokány Lajos 2016. július 2., szombat 8:46

Ali Ay, a Bursaspor elnöke cáfolta a sajtóban megjelent pletykákat, igaz, a magyar szélső maradására ezzel együtt is csekély az esély. Számos csapat neve felmerült már a válogatott csapatkapitányával kapcsolatban, de hivatalos ajánlat egyelőre nem érkezett érte.

Konkrét ajánlattétel egy klub részéről sem történt, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem is fog. Balázs remekül teljesített az Európa-bajnokságon, így érthető, ha sokaknak felkeltette a figyelmét.

– mondta a török klub első embere a bursahakimiyet.com.tr-nek.

Dzsudzsákot a hírek szerint több országból is keresik, a Hertha már korábban is felmerült vele kapcsolatban, Németországból azonban nem a berlini klub lehet az egyetlen érdeklődő: a hírek szerint a Hamburg, a Schalke és a Freiburg is szívesen látná a játékost. A Bundesliga mellett elképzelhetőek más opciók is, a török Trabzonspor, valamint két olasz csapat, a Sampdoria és a Balogh Norbertet is foglalkoztató Palermo is harcba szállhat a szélsőért a nemzetközi sajtóhírek alapján.

Átigazolások
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Videoton
Murka is marad
A Vidi alapembere, Murka Benedek is meghosszabbította szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz