Vészjósló: Ez történhet a brit fociban a Brexit miatt

Negatív és pozitív hatásai is lehetnek az elszakadásnak.
Dudás Gábor 2016. június 24., péntek 9:24
Negatív és pozitív hatásai is lehetnek az elszakadásnak.
Szerző: Dudás Gábor 2016. június 24., péntek 9:24

Szoros eredménnyel ugyan (51,9% igen - 48,1% nem), de a brit szavazók többsége az Európai Unióból történő kilépés, a "Brexit" mellett döntött csütörtökön.

Az Eurosport azokat a lehetőségeket vette figyelembe, mi történhet az angol Premier League-ben az elszakadást követően – amelyre egyébként hivatalosan és véglegesen 2019-ben vagy 2020-ban kerülhet sor. A BBC már a referendum előtt figyelmeztetett egyébként, hogy akár 332, a PL-ben vagy az angol, illetve skót topligákban játszó futballista sorsát érintheti a döntés. Nem véletlenül támogatták, mondhatni egységesen a nagy klubok a maradást. 

1. A Nagy-Britannián kívülről érkező focisták többe kerülhetnek legalább 10 százalékkal, mint eddig. Paul Pogba esetében például az eddigi, a szavazás előtti nagyjából 113 millió fontos vételárból akár 145 millió is lehetne

2. Az angol akadémiák nem választhatnak majd szabadon az uniós állampolgársággal rendelkező játékosok közül. A munkavállalásai engedély nem csak őket, de esetleg velük tartó szüleiket (eddig erre sok példa volt) is elriaszthatja, a családok aligha akarnak majd emiatt szétszakadni. Eddig a 18 éven aluli játékosokat is megszerezhették a britek, ezután azonban már nem au EU-s, hanem a FIFA-szabályozás vonatkozik majd rájuk, azaz ezt a kiskaput már nem használhatják.

3. Amint a Brexit végbemegy, minden nem brit labdarúgó számára kötelező lesz a munkavállalási engedély, aminek viszont kemény feltételei vannak. Ahhoz, hogy engedélyt kapjanak Nagy-Britanniában, szinte állandó szereplőnek kell lenniük a válogatottjaikban (a mérkőzések 75 százalékán szerepelniük kell). A portál itt visszautal arra, hogy így lehet, hogy Cristiano Ronaldo, Paul Pogba vagy épp a Chelsea és a Liverpool brazil tehetségei talán soha nem is játszhattak volna Angliában. 

4. A szurkolók is megérezhetik a kilépés hátrányát, a zuhanó font miatti drágulásokat, így például a jegyek, az üzemanyag vagy az utazás tekintetében.

5. Az emelkedő árak a kevésbé tehetős csapatokat is sújthatják, pláne azokat, akik eddig is nehézségekkel küzdöttek, és nem részesültek például a Premier League csillagászati összegű tévés bevételeiből

+1: Ami pozitív lehet a portál szerint, az a brit tehetségek előtérbe kerülése. Elképzelhető, hogy ami a Premier League-nek komoly veszteség lehet, az a válogatottaknak jelent majd nagy előrelépést.

 

Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz