Videó: U17-es válogatott támadónk ezzel a bombagóllal kezdett Angliában

Torvund Alexander közel 30 méterről bombázott a Sheffield Wednesday kapujába.
Budai László 2017. július 27., csütörtök 18:28
Torvund Alexander közel 30 méterről bombázott a Sheffield Wednesday kapujába.
Szerző: Budai László 2017. július 27., csütörtök 18:28
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az U17-es Európa-bajnokságon is résztvevő Torvund Alexander az angol Sunderland meghívásának keretében hétfőn kezdte meg programját a csapatnál – számolt be róla a Vasas Kubala Akadémia honlapja. A játékos pedig remekül mutatkozott be a próbajátékon.

Bombagól az első meccsen

- Először egy orvosi vizsgálaton vettem részt, majd teszteket futottam, később pedig már kezdődött az edzés. A csapattársak hamar befogadtak, segítettek mindenben. Kedden az edzés a támadás felépítéséről és annak befejezéséről, majd az utána lévő regenerációról és a másnapi meccsről szólt.

Szerdán délben volt mérkőzésünk a Sheffield Wednesday együttese ellen, a mérkőzés állása 1-1 lett, egy góllal és jó játékkal vettem ki a részem. A hátralévő programok között szerepel szombaton egy Huddersfield elleni összecsapás is

beszélt élményeiről a játékos.

Íme, a találat:

A Sunderland hivatalos honlapjának beszámolója szerint az U18-as együttes találkozóján több próbajátékos is szerepet kapott. Torvund találatát pedig egy hatalmas, közel 30 méteres bombának írják le. A fiatal magyar támadó július 23-a és 30-a között szerepel próbajátékon a Fekete Macskáknál.

Átigazolások
Diósgyőr
Átalakulás
Holdampf Gergő és Demeter Milán megtartásáról még tárgyalnak, Yohan Croizet-Kollár, Marco Lund, Varga Zétény, Dobó László (teljesítményedző) és Póti Krisztián (elemző) távozik.
Soroksár
Négy aláírás
Roskó B. William meghosszabbította szerződését, míg Nagy Levente, Szász Roland, Kokovai Csongor és Lukács Dániel első kontraktusát írta alá.
Újpest
Heitor érkezhet
Az ETO FC korábbi, a Maccabi Tel Aviv jelenlegi brazil védője, Heitor a liláknál folytathatja pályafutását - értesült a Csakfoci.
Tovább az összes átigazoláshoz