Brit sajtóhírek szerint kedden délután letartóztatták a rendőrök a Manchester United legendás játékosát, egyben a klub ifiakadémiájának vezetőjét, Nicky Buttot.
A BBC információi szerint a brit rendőrök kedden 14 órakor egy riasztást kaptak egy nő megtámadása miatt, aki a kezén szenvedett el kisebb méretű vágást. Sajtóhírek szerint a nő sérülése nem igényel kórházi kezelést.
A hatóság emberei a helyszínen lévő 44 éves Nicky Buttot letartóztatták, aki a május 16-án esedékes tárgyalásáig őrizetben marad.
Butt a Manchester United színeiben összesen 378 tétmeccsen játszott, tagja volt az 1999-es évben triplázó csapatnak, valamint az angol válogatott mezét 39-szer öltötte magára.
Nem az első eset
Buttnak korábban is meggyűlt a baja a hatóság embereivel, hiszen a korábbi angol válogatott középpályást letartóztattak, miután 2013 nyarán részt vett egy szórakozóhelyen kitört verekedésben.
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.