Most már hivatalos: Contének mennie kell a Chelsea-től

Pénteken bejelentette a londoni klub, hogy már nem a korábbi bajnok és kupagyőztes olasz tréner irányítja a szakmai munkát a Kékeknél.
Dudás Gábor 2018. július 13., péntek 11:51
Pénteken bejelentette a londoni klub, hogy már nem a korábbi bajnok és kupagyőztes olasz tréner irányítja a szakmai munkát a Kékeknél.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 13., péntek 11:51

Hónapok óta sejteni, sőt, tudni lehetett, hogy Antonio Conte nem marad a következő idényre a Chelsea kispadján, de a hivatalos bejelentésre a mai napig várni kellett. Az angol Premier League-ben szereplő klub a honlapján, rövid közleményben jelentette be pénteken délelőtt, hogy már nem a 48 éves Conte a gárda menedzsere.

A londoni klub kiemelte, hogy Conte vezetésével a Chelsea hatodik bajnoki címét (2017) és nyolcadik FA-kupa elsőségét (2018) is begyűjtötte, mint ahogy az egy idényben szerzett győzelmek (30) számában és a legtöbb, zsinórban aratott siker (13) tekintetében is rekordot állítottak fel az olasz tréner munkájának is köszönhetően.

Mindezek ellenére Contének bő két év után mennie kellett, az előző idény 5. helyezése (ezzel a BL-indulásról is lemaradt a Chelsea), valamint a szakember és a vezetés régóta tartó és a hírek szerint a főként az átigazolási politikát érintő vitája is nyomós érv lehetett a szakításban.

Sajtóhírek szerint a szakvezető 9 millió fontos lelépési díjat kap a klubtól.

Conte utódját hamarosan bejelentheti a Chelsea - minden bizonnyal a Napolitól távozó Maurizio Sarri ül le majd a helyére.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz