A Chelsea FC labdarúgócsapata a rossz időjárás miatt csak pénteken délután érkezik vissza Londonba a csütörtöki, görögországi Európa-liga-mérkőzését követően.
A Sky Sports beszámolója szerint a késő esti repülőjáratot törölték, ezért Maurizio Sarri vezetőedző együttesének Szalonikiben kellett töltenie az éjszakát, és csak 48 órával a vasárnapi, West Ham United elleni bajnoki mérkőzés előtt érkezik haza. A Chelsea 1-0-ra győzött a PAOK otthonában.
Sarri a lefújás után úgy fogalmazott, egy angol csapat számára komoly nehézséget jelent az Európa-liga-szereplés, hiszen Olaszországban egy csütörtöki mérkőzés után csak hétfő este kell pályára lépni a bajnokságban, a Premier League-ben viszont 63 órán belül újra játszaniuk kell.
Az L-csoport másik meccsén a Vidi FC 2-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszovtól a Groupama Arénában. (MTI)
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután a zalai klub az afrikai US Ouakam együttesétől szerződtette a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.