Bogdán megsérült - hordágyon kellett levinni a pályáról

Percekig ápolták, ám nem tudta folytatni a magyar kapus.
admin 2016. november 19., szombat 17:44
Percekig ápolták, ám nem tudta folytatni a magyar kapus.
Szerző: admin 2016. november 19., szombat 17:44

A Bogdán Ádámot foglalkoztató Wigan az angol másodosztályban a Barnsley ellen lépett pályára. A magyar kapus ezúttal is a kezdőben kapott szerepet, ám mégsem örülhetett, ugyanis megsérült, ráadásul az 59. percben hordágyon kellett levinni őt a pályáról.

A klub beszámolója szerint már az első félidőben is állt a játék Bogdán sérülése miatt, akit egy beadás hárítása közben a fején ért ütés. Akkor még a pályán maradt a magyar kapus, de az 56. percben újra a földre került, és ugyan percekig ápolták, végül nem tudta folytatni, hordágyon kellett elhagynia a pályát, a helyére Jussi Jääskeläinen állt be. Egyelőre nincs pontos diagnózis Bogdán sérülésével kapcsolatban.

A Wigan 0–0-s döntetlennel zárta a találkozót.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz