A Barca elől igazolt a City, Dzsudzsákot mégis viheti a Schalke - nemzetközi körkép

A szerdai körkép.
Csakfoci Admin 2016. augusztus 3., szerda 18:27
A szerdai körkép.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. augusztus 3., szerda 18:27

ANGLIA

Chelsea: A The Daily Telegraph értesülései szerint a Chelsea kész Loic Rémyt is bevonni a Lukaku-transzferbe. Az Everton támadója 70 millió fontos (kb. 82.7 millió euró) üzlet keretében térne vissza volt klubjához.
A 29 éves Rémyt két éve 13.2 millió euróért szerződtette a Chelsea a QPR-tól. Ez idő alatt 20 PL-meccsen egyszer volt eredményes. Szerződése 2018 nyaráig érvényes. Értékét a transfermarkt.de kilencmillió euróra teszi.

Hull City: Steve Bruce menedzser után Keith Bertschin másodedző is távozott a Premier League-ben szereplő Hull City kispadjáról – utóbbi szakember nem önszántából és nem mindennapi körülmények között.
A „tigrisek” tehát a hét elején főállású menedzser nélkül utaztak el Ausztriába edzőtáborozni, ahová már Keith Bertschin másodedző sem tartott az együttessel. A Daily Mail beszámolója szerint a szakember kedd délelőtt megjelent a megbeszélt helyszínen, ahonnan a csapat busszal elindult a repülőtér felé, ám az indulás előtt közölték vele, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára, ezért már nem is kell felszállnia a járműre.

Leicester: A Leicester City bejelentette, hogy öt évre szerződtette a lengyel Bartosz Kapustkát a Cracoviától.

Manchester City: A 19 éves Palmeiras-csatár, Gabriel Jesus aláírta a szerződését az angol Manchester Citynél. A Josep Guardiola vezette együttes éppen a szakember egykori klubja, a Barcelona elől szerezte meg a jövő nagy tehetségének kikiáltott támadót. A brazil fiatal 32 millió euróért került a Cityhez. (433)

Newcastle United: A „szarkák” leigazolták az Aston Villa rutinos hátvédjét, nevezetesen Ciaran Clarkot. A 27 esztendős ír válogatott labdarúgó öt évre szóló szerződést írt alá és a transfermarkt szerint közel 6 millió euró ellenében érkezett a birminghami klubtól – számol be a hírről a csapat honlapja.

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Spanyol értesülések szerint a Real Madrid hivatalos ajánlatot készül tenni a Newcastle-nek Sissoko játékjogáért. Ha a játékos beleegyezik, akkor napokon belül létrejöhet az üzlet.

Barcelona: Médiaértesülések szerint ultimátumot adott a klubnak Marc-André ter Stegen, aki azt mondta: ha az új szezonban nem ő lesz az első számú hálóőr, akkor távozik. A játékos a hírek szerint kedden találkozott a Barcelona vezetőivel, a megbeszélésen ügynöke, Gerd vom Bruch is részt vett.
A 24 éves Ter Stegennek több európai élcsapattól van ajánlata, köztük a Manchester Citytől is, szerződési záradéka szerint azonban legalább 40 millió eurót (kb. 12,4 milliárd forint) kell fizetnie annak a klubnak, amelyik le szeretné igazolni. (AS, El Mundo Deportivo)

Villareal: A Sampdoriától a Villarrealhoz igazolt a nyolcszoros olasz válogatott Roberto Soriano.
A 25 éves középpályás öt évre szóló szerződést írt alá a spanyol klubnál, amely idén elődöntős volt az Európa Ligában. Olasz lapértesülések szerint a Sampdoria 14 millió eurót kapott Sorianóért.

OLASZORSZÁG

Juventus: A La Gazzetta dello Sport információi szerint az olasz sztárcsapat még nem állna le az átigazolási dömpinggel, és szerződtetné a Bayern Münchennel 2013-ban Bajnokok Ligáját nyerő Luiz Gustavót. Az immár brazil-német kettős állampolgárságú védekező középpályás 2007 óta játszik Németországban, és most könnyen lehet, hogy három év után elhagyja a Wolfsburgot. A 29 esztendős futballista a Hoffenheimben és a Bayernben is szerepelt korábban.
A nyár slágertémája a Juventusban futballozó Paul Pogba átigazolása, de a francia középpályás állítólag kijelentette: nem tér vissza a Manchester Unitedhez, marad Torinóban.
Az angol Mirror beszámolója szerint viszont az ügyletből nem lesz semmi.
A franciaországi Eb fáradalmait az Egyesült Államokban piheni ki Pogba, az IFTV szurkolói Youtube-csatorna stábja pedig a játékos szállása előtt várta a sztár felbukkanását, akitől azt is megkérdezték, marad a Juventusban.
"Igen" – válaszolta Pogba a stábnak, miközben dedikált egy Juventus labdát, de bővebben nem kommentálta a dolgot.

Roma: Egyiptomi válogatott támadót igazolt az AS Roma a Chelsea-től: Mohamed Szallah érkezését szerdán jelentették be az olasz klubnál.

Internazionale: A csapat leigazolta a Laziotól Antonio Candrévát, négy éves szerződést kötött a csapat a játékossal – írja a klub honlapja.

Cagliari: Marco Boriello a csapathoz igazolt az Antalantától. (gianlucadimarzio.com)

 

NÉMETORSZÁG

Schalke: A Schalke 04 csapatában folytatja pályafutását Coke, aki a Sevillával sorozatban háromszor nyerte meg az Európa Ligát.

A Schalke a 48 millió eurójából megveszi Dzsudzsákot - sajtóhír

Werder Bremen: A csapat a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Max Krusét, a VfL Wolfsburg labdarúgóját.

Wolfsburg: Draxler kijelentette, hogy elszeretné hagyni a csapatot. Egyes hírek szerint akár a Real Madridhoz is kerülhet. (Kicker) Szóbahozták az Arsenal csapatával is.
Közben Klaus Allofs, a csapat elnöke úgy nyilatkozott, hogy 100%, hogy Draxler marad a Wolfsburgnál.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz