Nikolics egymaga döntött a Poznan ellen, Kádár megsérült - videó

Feltöltve: 2016, március 19 - 23:30 Frissítve: 2016, március 19 - 23:43

A lengyel bajnokságban a Legia Warszawa 2-0-s győzelmet aratott a Lech Poznan otthonában. A varsóiaknál Nemanja Nikolics kétszer is eredményes volt, miközben a hazaiaknál Kádár Tamást sérülés miatt kellett lecserélni.

A lengyel bajnokság 28. fordulójában a Lech Poznan a listavezető Legia Warszawa együttesét fogadta. A találkozón a magyar válogatott két játékosa, Kádár Tamás és Nemanja Nikolics is kezdőként kapott szerepet, utóbbi ráadásul a meccset is eldöntötte: a góllövőlistát 25 góllal toronymagasan vezető csatár a 42. percben előbb akcióból, majd a 45. percben büntetőből is betalált, beállítva ezzel a 2-0-s végeredményt.

Nikolics mellett Kádár is remekül játszott a találkozón, azonban sérülés miatt csak egy félidőt tudott a pályán tölteni. A védőnek még 0-0-s állásnál aláfordult a bokája, ennek ellenére az ápolását követően a szünetig folytatta a játékot, a második játékrészt viszont már nem tudta vállalni.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON