45 évesen tért vissza a kétszeres BL-győztes kapus - így védte a 11-est

Feltöltve: 2016, március 13 - 11:26 Frissítve: 2016, március 13 - 11:26

Öt év után visszatért a pályára Edwin van der Saar, a holland labdarúgó-válogatott korábbi kiváló kapusa, és hazája negyedosztályú bajnokságában büntetőt hárított szombaton.

A 45 éves sportember a VV Noordwijk színeiben lépett pályára, amelyben fiatalon, 1985 és 1990 között szerepelt. A negyedik ligás együttes kapusai sérültek, ezért kellett beugrania Van der Saarnak, aki legutóbb 2011-ben játszott hivatalos mérkőzésen. Akkor a Manchester United hálóját őrizte az FC Barcelona ellen elveszített Bajnokok Ligája-döntőben.

A holland klub honlapjának beszámolója szerint a hálóőr a 41. percben kivédte az ellenfél, a Jodan Boys büntetőjét, a meccs végül 1-1-es döntetlennel zárult. Az esetről készült videofelvétel percek alatt rendkívül népszerűvé vált az interneten.

A VV Noordwijk technikai igazgatója, Peter Vink korábban úgy nyilatkozott: csak erre az egy alkalomra kértek segítséget a tapasztalt labdarúgótól.

Van der Saar profi karrierje során az Ajax, a Juventus, a Fulham és a Manchester United együttesében szerepelt, a holland és az angol bajnokságot egyformán négyszer, a BL-t kétszer nyerte meg. (MTI)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON