Dárdaiék egy lépésre kerültek a berlini álomtól - a Dortmundon át vezet az út a fináléba

Feltöltve: 2016, február 10 - 23:30 Frissítve: 2016, február 11 - 09:43

A Dárdai Pál irányította Hertha BSC a Német Kupa negyeddöntőjében 3-2-re győzte le a másodosztályú Heidenheim csapatát. Mindez azt jelenti, hogy az együttes 1981 után újra bejutott a legjobb négy közé a sorozatban, és csak egyetlen lépés választja el attól, hogy ott legyen a Berlinben megrendezésre kerülő fináléban. Továbbment a Bayern München is, amely idegenben verte 3-0-ra a Bochumot. Az elődöntőben a Hertha a Dortmunddal, a Bayern a Werderrel találkozik.

A találkozó 10. percében a másodosztályú hazai együttes szerzett vezetést, Vedad Ibišević azonban ezt követően nem sokkal rövid időn belül kétszer is eredményes volt, így fordított a Hertha BSC.

A fordulást követően Genki Haraguchi is megvillant, ezzel a Dárdai Pál irányította gárda kétgólos előnyre tett szert. A hajrában egy büntetőnek köszönhetően visszajött a meccsbe a Heidenheim, de a találat csak a szépítésre volt elég.

A Hertha így 3-2-re győzött, és 1981 után újra bejutott a Német Kupa elődöntőjébe. Ezzel a gárda számára egy lépésre került a Dárdai Pál által oly sokszor emlegetett idei legfőbb célkitűzés, azaz a hazai, berlini finálé.

A Bayern München a Bochum otthonába látogatott, a bajorok pedig az első félidő hajrájában Robert Lewandowski góljával szerezték meg a vezetést. A fordulást követően Thiago Alcantara duplázta meg az előnyt, a végeredményt pedig a duplázó lengyel csatár állította be.

A Német Kupában a négy között a Hertha a Dortmunddal, míg a Bayern München a Werder Bremennel találkozik április 19-én és 20-án.


NÉMET KUPA, NEGYEDDÖNTŐK:

Heidenheim - Hertha BSC 2-3 (Feick 10., Schnatterer 82. - 11-esből, ill. Ibisevic 14., 21., Haraguchi 58.)

Bochum - Bayern München 0-3 (Lewandowski 39., 90., Thiago 61.)


All Goals HD - Bochum 0-3 Bayern Munich - 10-02... by zidanekrisz


Heidenheim 2-3 Hertha HD - All Goals and... by zidanekrisz

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON