Dárdai kiakadt: "Nem tisztességes ilyet nyilatkozni"

Feltöltve: 2016, január 25 - 16:38 Frissítve: 2016, január 25 - 18:48

Áll a bál a Hertha és a Schalke között németországi sajtóhírek szerint, miután a gelsenkircheniek részéről Clemens Tönnies épp a fővárosiak hétvégi meccse előtt jelentette be, hogy szeretnék megszerezni a berliniek védőjét, John Brooksot. Dárdai Pál is megszólalt az ügyben, és azt mondta, hogy nem volt túlságosan tisztességes ilyet nyilatkoznia a Schalke vezetőjének, a játékos elengedéséről pedig szó sem lehet a Hertha álláspontja szerint.

A Schalke mindenképpen középső védőt szeretne igazolni még a télen a világbajnok Benedikt Höwedes sérülése miatt (nagyjából három hónapig nem játszhat majd a német válogatott játékos klubjában).

Clemens Tönnies, a Schalke ügyvezetője épp a hétvégi Hertha-Augsburg német bajnoki előtt jelentette be a Sky-nak, hogy csapata tárgyalt a berliniek alapemberével, a 22 éves John Brooksszal.

A fővárosiak alaposan felkapták a vizet a nyilatkozat hallatán – írja a Bild, amely meg is szólaltatta a Hertha vezetőedzőjét, Dárdai Pált az ügy kapcsán.

- Szerintem egyáltalán nem tisztességes ilyet nyilatkozni, pláne közvetlenül egy mérkőzés előtt. De ez hozzáállás kérdése, ha szerintük ez így helyes, akkor hajrá, csinálják… Nem túl egyszerű egy ilyen szituációt feldolgoznia egy játékosnak, és nem túl szerencsés ilyen állításokat tenni. Talán minket is akartak ezzel befolyásolni, de még egyszer elmondom: ez így nem tisztességes. Jaynek egyébként is igazi Hertha-szíve van, az U9-es csapat óta a klubnál van – tette hozzá a magyar szakember.

A Hertha klubmenedzsere, Michael Preetz közben kerek-perec kijelentette, hogy nem téma Brooks eladása, télen egészen biztosan nem megy el másik csapathoz, "pláne nem a Schalkéhoz" – szögezte le a korábbi remek csatár.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON