Komoly szabályváltozás jöhet a fociban - már a nyáron tesztelik az újítást

Feltöltve: 2016, március 18 - 15:57 Frissítve: 2016, március 18 - 23:45

Kísérleti jelleggel bevezeti a riói olimpiai labdarúgó-tornán és az idei Klubvilágbajnokságon is a negyedik cserét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), de csak az olyan találkozókon, amelyek hosszabbításba torkollnak.

A FIFA szabályalkotó testületének (IFAB) döntése és a világszövetség közleménye értelmében egyelőre tesztjelleggel vizsgálják, szükséges-e a negyedik csere bevezetése a labdarúgásban.

A plusz egy cserelehetőséget egyelőre a riói olimpián, a novemberi, U20-as női világbajnokságon, és a decemberi Klubvilágbajnokságon vezetik be, azokon a mérkőzéseken, ahol hosszabbításra kerül sor.

Erről a testület cardiffi ülését követően határozott. A kvázi kísérlet során azt vizsgálják, hogy a negyedik csere esetleges bevezetése a játékok fizikumának megvédését, illetve a sérülése elkerülését szolgálja-e vagy épp a csapatok csak taktikai jelleggel használnák-e ki azt a lehetőséget, hogy akár négyet is cserélhessenek a hosszabbításban, ezáltal talán előnybe kerülve ellenfelükkel szemben.

Az ötlet nem először került terítékre, a játékosok és az edzők többsége egy tavalyi felmérés szerint támogatná is a negyedik csere bevezetését.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON