Giggs vallomása: ezt hiányolja leginkább a pályafutásából

Feltöltve: 2016, március 18 - 08:30 Frissítve: 2016, március 18 - 08:41

Ryan Giggs egyedülálló pályafutása alatt harmincnégy trófeát szerzett a Manchester United futballcsapatával, mégsem teljesen elégedett.

A legendás walesi labdarúgó, Ryan Giggs huszonhárom évig szerepelt a manchesteri együttesben, ez idő alatt a Premier League-ben tizenháromszor, a Bajnokok Ligájában kétszer ünnepelhetett végső sikert.

S hogy mitől van hiányérzete a a Manchester Unitedben legtöbbször szerepelt játékosnak? Nem világbajnoki vagy Európa-bajnoki címet hiányol a karrierjéből, hanem azt sajnálja, hogy kilencéves kisfia, Zach nem látta őt csúcsformában játszani. Giggs két éve vonult vissza, de az utolsó néhány évben már csak epizódszereplő volt az angol csapatban.

“Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy a fiam nem igazán látott játszani” – nyilatkozta a manchesteri legenda. – "Amikor ő annyi idős lett, hogy tudott a játékra koncentrálni, én már alig léptem pályára. Neymar, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi a fiam kedvence. Amikor azt mondom neki, hogy gyorsabb voltam, mint Messi, nem hiszi el, azt válaszolja, hogy még ő is gyorsabb nálam. Hiába próbálom neki megmutatni a góljaimat, ilyenkor kimegy a szobából.” (m4sport.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON