Az MU új csillaga az Arsenal elleni rangadót is eldöntötte - videó

Feltöltve: 2016, február 28 - 18:00 Frissítve: 2016, február 28 - 23:41

Marcus Rashford az Európa Liga után a Premier League-ben is berobbant, méghozzá egy nem akármilyen mérkőzésen! A Manchester United mindössze 18 éves támadója duplázni tudott az Arsenal ellen 3-2-re megnyert rangadón, és egy gólpasszt is kiosztott Herrerának. A bajnoki címre áhítozó Ágyúsok fontos pontokat veszítettek el, ráadásul városi riválisuk, a Swansea ellen fordító (2-1) Tottenham is meglépett előlük a dobogón.

TABELLA: A Premier League állása itt - kattints!

A Liverpool és a Manchester City egymás elleni Ligakupa-döntője (kezdés 17:30-kor) miatt csak két mérkőzést rendeztek meg vasárnap délután a Premier League-ben, köztük egy nagy rangadóval az Old Traffordon.

A Manchester United számára a BL-indulás elérése miatt volt létfontosságú a három pont, az Arsenalnál pedig még a bajnoki címről sem mondtak le.

Monreal nagy helyzete vezette fel a csatát, a 7. percben De Gea védett végül, majd Alexis Sanchez is vezetést szerezhetett volna a vendégeknek. Az első félóra végén azonban nem az inkább domináló Ágyúsok, hanem a United került előnybe, a 29. percben a már az Európa Ligában is megvillant ifjonc, Rashford használta ki a vendégvédelem megingását, Cech érintésével lőtt a bal felsőbe (1-0). Három perc sem telt aztán el, és a fiatal támadó megint beköszönt: ezúttal fejjel volt eredményes közelről, Gabrielt és Koscielny-t is megelőzve (2-0).

A 40. percben egy volt MU-csatár érkezett és szépített: Özil beadását követően Welbeck csúsztatott a kapuba (2-1). A fordulás után, az 56. percben Coquelin nagy mentése még megóvta az Arsenal kapuját, a 65. percben azonban ott volt a 3-1, Rashford passzát követően Herrera megpattanó lövése talált utat a hálóba.

A 69. percben azonban megint egy gólra csökkentették hátrányukat a londoniak, Welbeck kipatannó lövését követően Özil ágyúzott a léc alá 13 méterről (3-2). Mint kiderült, ez is maradt a végeredmény, kitűnő mérkőzésen győzött a Manchester United, és 3 pontra áll a 4. pozíciót elfoglaló City-től a tabellán.

A másik délutáni találkozón a Tottenham hátrányból fordítva, 2-1-re verte a Swansea-t, ezzel három ponttal meglépett az Arsenaltól és csak kettőre van az éllovas Leicestertől.

Manchester United – Arsenal 3-2 (Rashford 29., 32., Herrera 65., ill. Welbeck 40., Özil 69.)

Tottenham Hotspur – Swansea City 2-1 (Chadli 70., Rose 77., ill. Paloschi 19.)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON

                                                                 

  • Nagy meglepetésre 3-1-re kikapott Augsburgban a kísérletezősebb összeállításban játszó és a jövő héten a magyar nemzeti csapattal találkozó német válogatott Szlovákiától, a két gárda Eb-fekészülési mérkőzésén. Bár Mario Gomez büntetőjével már a 13. percben vezetett a Nationalelf, északi szomszédunk három gólt szerzett zsinórban és megnyerte a mérkőzést. A Ferencváros támadója, Stanisláv Sesták a 68. percben, csereként játszott a találkozón. A spanyolok a svájci St. Gallenben verték ugyancsak 3-1-re a bosnyákokat, sőt, a szintén Eb-résztvevő albánok is 3-1-re győztek a 2022-es vb-házigazda Katar ellen.

    MA A TV-BEN: NB II, pályán a német és az olasz válogatott