Fotó: www.paksifc.hu

NB I: A DVSC-től érkezett a Paksi FC új igazolása - hivatalos

A tolnai együttes egy évre kölcsönvette a másodosztályú DVSC-től Csősz Richárdot, akinek a szerződésében vételi opció is szerepel.
Nyikes Zoltán 2020. augusztus 4., kedd 11:55
Fotó: www.paksifc.hu
A tolnai együttes egy évre kölcsönvette a másodosztályú DVSC-től Csősz Richárdot, akinek a szerződésében vételi opció is szerepel.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. augusztus 4., kedd 11:55

A Paksi FC a mai napon a DVSC-vel egyéves kölcsönszerződésben állapodott meg Csősz Richárd játékjogát illetően – írja a tolnaiak klubhonlapja.

A 23 éves, debreceni nevelésű, de a Vasas fiatal csapatait is megjárt védekező középpályás 2014-ben került vissza a piros-fehérek U17-es gárdájához, mára már 47 első osztályú, 13 Magyar Kupa és 3 Európa Liga-selejtező mérkőzést abszolvált. A kedd délelőtt megkötött kontraktus végső vásárlási opciót is tartalmaz.

„Nagyon boldog vagyok és örülök, hogy Paksra igazolhattam. Nagy a motivációm is, így minél előbb szeretném beverekedni magam a kezdőcsapatba” - fogalmazott Csősz a papírok szignózását követően. „Mindenképpen szerettünk volna még egy védekező középpályást igazolni, Csősz Richárd személyében pedig egy harcos, nagy munkabírású labdarúgó érkezett hozzánk” - nyilatkozta a Paksi FC ügyvezetője, Haraszti Zsolt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz