NB II: Összeveszett az edzőjével, majd Gyirmótra távozott a Haladás támadója

Kicsivel több, mint egy hónap után távozott a Szombathelyi Haladás támadója, Simon András, aki a szintén az NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győrben folytatja pályafutását.
Csakfoci Admin 2020. augusztus 1., szombat 18:33
Kicsivel több, mint egy hónap után távozott a Szombathelyi Haladás támadója, Simon András, aki a szintén az NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győrben folytatja pályafutását.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. augusztus 1., szombat 18:33

Simon András egyike volt a három nyári új Haladás-futballistának, a csatárt június 24-én igazolta le a szombathelyi együttes. A 30 éves támadó két évre írt alá. Játszott a felkészülési mérkőzéseken zömén is, azonban bajnokin már biztosan nem lép pályára zöld-fehérben: a szintén NB II-es Gyirmótra szerződött.

- Simon András a szerda délutáni edzésen többszörös figyelmeztetés ellenére nem csinálta amit az edző kért, majd bezavarták az öltözőbe - kezdte a klubhonlapnak Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója. - Másnap reggel felhívott, hogy távozni akar, szeretne felbontani szerződését, nem érzi jól magát Szombathelyen... - azt is elmondta, nincs még csapata, nem tudja hol folytatja. Délután kettőkor felbontottuk a szerződését, délután pedig aláírt Gyirmóton....

Úgy érzem cserbenhagyta a szurkolókat, társait és a szakmai stábot, másrészt nem értem azt sem, hogy a szerda esti ankétra miért jött el.

Nem tartom korrekt dolognak a lépését és bár megtehetettem volna, hogy itt tartom, nem ezt tettem. Olyan játékoshoz nem ragaszkodunk, aki menni akar. Hogy érkezik-e helyére valaki? Az átigazolási szezon szeptember közepéig tart, bármi előfordulhat.

Közben a Gyirmót hivatalos oldalán bejelentette Simon szerződtetését, aki kétéves megállapodást írt alá régi-új klubjánál, ahol már 2015 és 2018 között 2 és fél éven keresztül már szerepelt.

- Örülök, hogy Gyirmótra igazolhattam, hiszen már az első itteni időszakban is jól éreztem itt magam, csupa jó emlékem van a klubról. A vezetőedző személye is fontos volt a döntés meghozatalakor, hiszen korábban már dolgoztunk együtt, ismerem a stábot, valamint sokakat a klubból. Bízom benne, hogy sikeres szezont tudunk zárni - nyilatkozta szerződtetését követően gyirmotfc.hu-nak Simon, aki első gyirmóti időszaka alatt 21 gólt szerzett, a 2015/2016-os idényben, amikor az együttes története során először feljutott az élvonalba, 12 találatával társ házi gólkirály volt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz