MTK

Portugál játékos az MTK első nyári igazolása - igazi NB I-es hiányposztra érkezik

Az MTK Budapest szerződtette a portugál Tiago Ferreirát.
Dudás Gábor 2020. június 11., csütörtök 11:17
Az MTK Budapest szerződtette a portugál Tiago Ferreirát.
Szerző: Dudás Gábor 2020. június 11., csütörtök 11:17

Az MTK Budapest csütörtökön jelentette be a 26 éves, ballábas belső védő érkezését. Tiago Ferreira az FC Porto akadémiáján nevelkedett, ahol végigjárta a különböző korosztályokat. Sokszoros portugál utánpótlás-válogatottnak mondhatja magát, összesen 84 alkalommal szerepelt ezekben a csapatokban az U21-es korosztályig bezárólag.

2011-ben a portugál U20-as válogatott alapembereként világbajnoki ezüstérmes lett.

A bekk megfordult a belga élvonalban, a Waregem csapatánál is, az MTK-hoz pedig a román bajnokság élcsapatától, az Universitatea Craiovától érkezik. A jelenleg is dobogós helyen álló román klubbal nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, hiszen mindhárom ott eltöltött szezonja során az Európa Ligában indulhatott el csapatával. A Craiovával román kupagyőztes lett, Tiago Ferreira pedig az Universitatea együttesében összesen 76 alkalommal lépett pályára tétmeccsen, védőként öt gól előkészítésében vállalt szerepet.

- Több szempontból is komoly fegyverténynek tartom Ferreira megszerzését - mondta Polyák Balázs sportigazgató az új igazolásról. - Egyrészt egy jegyzett bajnokság élcsapatától érkezik hozzánk, másrészt a teljes hazai mezőnyt tekintve hiányposztra érkezik, hiszen megfelelő minőségű ballábas belső védők terén nincs túlkínálat idehaza sem. Úgy gondoljuk, hogy beleillik a csapat játékstílusába, éveket töltött el az FC Porto utánpótlásában, ez a játékán is érződik, hiszen egy olyan védő, aki részt vesz a játék építésében.

Ferreira jelenleg hazájában tartózkodik, a nyári felkészülés kezdetén csatlakozik majd a kerethez, így akkor mutatkozik majd be az MTK szurkolóinak is.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz