Interjú: "Mindenki azt mondta, hogy ezt a csapatot képtelenség lesz benntartani az NB I-ben" - a biztos kieső újra vállalná az első osztályt

Lassan biztosan kijelenthető, hogy a Kaposvár búcsúzik az NB I-től, így pontosan az történhet meg, amit Waltner Róbert vezetőedzőnek az idény elején többen is megjósoltak. Interjú.
Dudás Gábor 2020. április 16., csütörtök 10:15
Lassan biztosan kijelenthető, hogy a Kaposvár búcsúzik az NB I-től, így pontosan az történhet meg, amit Waltner Róbert vezetőedzőnek az idény elején többen is megjósoltak. Interjú.
Szerző: Dudás Gábor 2020. április 16., csütörtök 10:15

Egyelőre nem tudni, hogy folytatódhat-e az NB I-es bajnokság és ha igen, milyen forgatókönyv alapján. Van olyan elképzelés, mely szerint felemelnék az élvonal létszámát 14-re és ez esetben nem lenne kieső, de akár az is bekövetkezhet, hogy három feljutó és egy kieső lesz.

Waltner Róbert, az utolsó helyen álló Kaposvár szakmai munkájáért felelő szakember nyilatkozott honlapunknak.

- A mi helyzetünkben egyelőre nem kell azon gondolkodni, hogy milyen forgatókönyvet fogadnánk el leginkább. Majd akkor foglalkozunk ezzel, ha meglesz a végleges döntés. Most még nem tudjunk, mi lesz a sorsunk, de jelen állás szerint ki fogunk esni. Ha végül mégis olyan átszervezés lenne az NB I-ben, ami a bennmaradásunkat jelentené, egyrészről örülnék, másrészről viszont nem. Amennyiben ugyanis nem sikerülne megerősíteni a csapatot, hasonló év várna ránk, mint a mostani - mondta a tréner a csakfoci.hu-nak.

Az eddig szerzett pontjaitok alapján úgy tűnik, azoknak lett igaza, akik a szezon előtt biztos kiesőnek titulálták a Kaposvárt.
- Hosszabb időre volt szükségem, amíg elfogadtam ezt a helyzetet. Amikor egy csapat a legkevesebb gólt rúgja, a legkevesebb győzelmet szerzi, a legtöbb gólt kapja és a legtöbb vereséget szenvedi el, akkor annak általában kiesés a vége. Egy-egy meccs alakulhatott volna másképp, de akkor is az utolsó helyen állnánk. Nem tudom azonban elmarasztalni a csapatomat, hiszen mindent beleadtunk, keményen edzettünk, persze van pár játékos, akiktől többet vártam. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az NB III-as csapatunkból kilenc játékos még mindig velünk van. Sokan semmilyen NB I-es tapasztalattal nem rendelkeztek, így pedig nem lehetett kompenzálni a tudáskülönbséget. Az alázat, az akarás olykor arra volt elegendő, hogy szoros vereségeket szenvedjünk, nyernünk sajnos kevésszer sikerült.

Túl nagy ugrás volt ennek a csapatnak az NB I?
- Az NB II-ben sorozatban jöttek a győzelmek, stabilak voltunk, összesen hatszor kaptunk ki. A feljutásunk után azonban gyorsan kiderült, hogy nagy különbség van a két osztály között. A sorozatos kudarcok csipkedték a játékosok önbizalmát, mielőtt lefújták a bajnokságot már nagy gödörben voltunk, elment a játékosok önbizalma, az utolsó három meccsen a hitünk is megingott. Hiába dolgoznak keményen a srácok, ha nincs sikerélmény, nehéz kimászni a gödörből. Nehéz összehasonlítani az előző idénybeli szereplésünket a mostanival.

A tavalyi Kaposvár 3-0-ra verné a mostanit, pedig ugyanarról a csapatról beszélünk.

Téged mennyire viseltek meg a pofonok?
- Játékoskoromban is lelkizős voltam, többet rágódtam egy-egy vereségen, mint más. Edzőként is hasonló vagyok, nagyon megviselnek a kudarcok, de soha nem adom fel. Próbáltam a helyes utat megtalálni, de amikor a tizedik is ugyanoda vezet, akkor egy kicsit tanácstalanná válsz, de megpróbálkozol a tizenegyedikkel is.

A te edzői karrieredet mennyire befolyásolhatja negatívan a csapat szereplése?
- Sok emberrel beszéltem a szezon előtt, köztük korábbi edzőimmel, volt szövetségi kapitányokkal, és mindenki azt mondta, hogy ezt a csapatot képtelenség lesz benntartani az NB I-ben. Mégis azt gondoltam, hogy nekem sikerül, hittem benne, hogy meg lehet csinálni a lehetetlent. Van azonban, amikor a hit és a pozitív gondolkodás is kevés.

Már az is csoda volt, hogy az NB II-ből feljutottunk, a bennmaradásunk még nagyobb csoda lett volna.

Remélem azonban, hogy nemcsak az NB I-es szereplésünk alapján ítélnek majd meg. Ha a Puskás Akadémia kerete állna a rendelkezésemre, és ugyanígy szerepelnénk, akkor komolyan magamba kellene szállnom. Szeretem a csapatomat, de minden játékos teljesítőképességének van egy maximuma. Be kell látni, hogy máshol vannak egyénileg jobb játékosok, erősebb csapatok és fejet hajtunk a nagyobb tudás előtt.

Ha végül mégsem lesz idén kieső az NB I-ből, a Kaposvár a következő szezonban tudná vállalni az élvonalbeli szereplést?
- Úgy gondolom, hogy vállalnánk, de nem én vagyok a döntéshozó.

Nagyon meg kellene azonban erősíteni a csapatot ahhoz, hogy ne ugyanazt éljük át a következő szezonban, amit idén átéltünk. Még egy ilyen évet senki nem szeretne Kaposváron.

PRIVACSEK ANDRÁS

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz