Történelmi pillanat: Székely játékosok a magyar válogatottban

Feltöltve: 2016, március 11 - 20:21 Frissítve: 2016, március 11 - 20:21

Kovács Dániel, Bara Levente és Tamás Nándor személyében három játékos képviseli a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát az U16-os magyar utánpótlás-válogatottban – árulta el egy interjúban Varga Károly, az FK Csíkszereda szakmai igazgatója.

Varga Károly szakmai igazgató arról is beszélt a szekelyhon.ro-nak adott interjúban, hogy az FK Csíkszereda által működtetett Székelyföldi Labdarúgó Akadémia a kiemelkedő tehetségei számára milyen továbbfejlődési, kibontakozási lehetőséget biztosít.

- Az első fontos lépés akkor történt meg, amikor együttműködési megállapodás született a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával (PFLA). Ebben a térségben rengeteg tehetséges gyerek él elég mostoha körülmények között. A Székelyföldi Labdarúgó Akadémiának, mint a régió első számú utánpótlás-nevelő műhelyének az egész régiót fel kell karolnia. A legtehetségesebb gyerekeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy Csíkszeredában folytathassák, a többieket pedig, akik szintén nagyon ügyesek, helyi szinten kell tovább képezni, a mi szakmai irányításunk mellett. Nekünk nemcsak sportolókat, hanem embereket is kell neveljünk. Tudjuk azt, hogy nem lesz minden gyerekből élvonalbeli labdarúgó, de sportot szerető ember igen. A legjobbak – akiknél a tehetség megfelelő alázattal és kitartással párosul – pedig eljuthatnak Felcsútra a PFLA-ra vagy akár a magyar korosztályos válogatottakba is! Ezt bizonyítja az a történelmi pillanat is, hogy vasárnaptól Kovács Dani, Bara Levente és Tamás Nándi személyében három játékosunk képviseli a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát az U16-os magyar utánpótlás-válogatottban! (Fotó: fkcsikszereda.ro)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON