Betalált a Vasas új szerzeménye, de az NB I dobogósa fordítani tudott

A Vasas szerezte meg a vezetést az újonnan érkezett Vernes révén a Mezőkövesd elleni felkészülési találkozón, utána azonban fordítani tudott az NB I dobogósa.
Csakfoci Admin 2020. január 15., szerda 15:38
A Vasas szerezte meg a vezetést az újonnan érkezett Vernes révén a Mezőkövesd elleni felkészülési találkozón, utána azonban fordítani tudott az NB I dobogósa.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 15., szerda 15:38

A Vasas az idei első felkészülési mérkőzését az élvonal harmadik helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC ellen játszotta az Illovszky Rudolf Stadionban, így máris komoly megmérettetés várt az angyalföldi csapatra. A kétszer 60 perces összecsapáson a hazaiak kezdőcsapatában helyet kapott két téli igazolás is, Jova Levente és Vernes Richárd, utóbbi pedig remekül kezdte a találkozót, hiszen a 4. percben máris bevette Szappanos kapuját Terbe remek beadását követően, 1-0 - derül ki a vasasfc.hu beszámolójából.

Nem sokkal később az angyalföldiek új kapusát is próbára tették, de Cseri és Berecz kísérletét is nagy bravúrral védte Jova, aki így szintén biztatóan mutatkozott be. A 26. percben Birtalan mintegy 20 méteren keresztül vezette a labdát a balösszekötő helyén, a védők behátráltak, majd 17 méterről ballal lőtt, de pattogós labdája centikkel kerülte el a bal alsó sarkot, nem sokon múlt tehát, hogy növelni tudják előnyünket a hazaiak. A 46. percben aztán Karnitski került a földre a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amit Cseri a bal alsó sarokba gurított, 1-1. Az első - 60 perces - félidő végén az egyik oldalon Birtalan fejjel csak centiket tévedett, míg a másik kapu előtt Zivzivadze lőtt a jobb alsóba egy jobb oldalról érkező beadást, 1-2.

A második 60 perc első nagy lehetőségét a hazai csapat dolgozta ki: bal oldali szögletet követően Szilágyi bombázott a felső lécre közelről, nem sokon múlt az egyenlítés. A Vasas mezőnyfölényben játszott ebben az időszakban, Szilágyi egy szabadrúgást követően gólt is fejelt, ám az asszisztens lest jelzett. A 102. percben tovább növelte előnyét a Mezőkövesd, miután Dragóner öt méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1-3.

A hátralévő időben újabb gól már nem született, a Mezőkövesd 3-1-re nyert, de a játék képe alapján az eredmény szorosabb is lehetett volna, mezőnyben többször is az angyalföldiek irányítottak, a kapu előtt is meg voltak a lehetőségek a további gólokra.

A Vasas legközelebb a Soroksár és a Somorja ellen játszik január 18-án.

Felkészülési mérkőzés, Budapest

Vasas - Mezőkövesd 1-3 (Vernes 4., ill. Cseri 46. - 11-esből, Zivzivadze 58., Dragóner 102.)

Vasas I. félidő: Jova - Terbe, Tóth B., Gál, Lakatos - Hinora, Kovács M., Szatmári - Vernes, Balajti, Birtalan.

Vasas II. félidő: Rados (Szmola 91.) - Rétyi, Ujvárosi, Szilágyi, Hajdú - Daróczi (Köböl 103.), Kleisz, Hidi M - Szedlár, Torghelle (Farkas 103.), Tóth L.

Mezőkövesd I. félidő: Szappanos, Farkas, Nesterov, Guzmics, Vadnai, Cseri, Berecz, Karnitski, Besirovic, Zivzivadze, Nagy D.

Mezőkövesd II félidő: Fedinisinec, Silye, Katanec, Kalocsai, Varjas L., Pekár, Takács, Vajda (Tóth D.), Pillár, Meskhi, Dragóner

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz