Tóth Bence: "Titkon vártam Pintér Attila hívását"

Feltöltve: 2016, március 10 - 22:34 Frissítve: 2016, március 10 - 22:34

A Mezőkövesd labdarúgója, Tóth Bence elmondása szerint már maga mögött hagyta a szolnoki időszakát, és örül neki, hogy jelenleg Pintér Attilával dolgozhat együtt a Mezőkövesdnél.

A Mezőkövesd játékosa, Tóth Bence volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége, ahol beszélt a szolnoki időszakáról, távozásáról, illetve Pintér Attiláról és a Mezőkövesd céljairól is.

- Úgy gondoltam, hogy hazatérek, és Szolnokon egy jó csapat fog alakulni, sokáig otthon tudok maradni, de az élet egy nagy rendező, úgy alakult, hogy másfél év után távoztam. Nem volt rossz szezon, érdekes volt, nagyon meglepődtem, amikor ősszel az utolsó meccs után szóltak, hogy szakmai okok miatt nem számolnak velem tovább. Nagyon furcsa, mert fontos gólokat szereztem, és a játék sem ment olyan rosszul, függetlenül attól, hogy a csapat elmaradt a várakozásoktól. Ezt mondták a vezetők, én nem tartom őket egyenes embernek, se az ügyvezetőnket, sem az edzőnket, nem volt bennük annyi, hogy megmondják a valós okokat - emlékezett vissza a középpályás.

- Azóta hallani pletykákat, de ezzel igazából már nem foglalkozom, főleg, hogy olyan csapathoz tudtam kerülni, ahol Pintér Attila az edző, őt szerintem senkinek nem kell bemutatni. Komoly célok vannak, úgyhogy még jól is sikerült ez a váltás. Senkit nem szeretnék megbántani, vannak természetesen egyenes vezetők, egyenes edzők, akik megmondják a frankót akkor is, ha esetleg a játékosoknak nem esik jól, és nem csak a hátuk mögött különböző dolgokat esetleg elkezdenek terjeszteni. Most egyre pozitívabb példákkal találkozok egyébként, a szolnoki kivételtől eltekintve, tehát igazából vannak egyenes emberek, Szolnokon nincsenek.

A volt szövetségi kapitányról jó véleménnyel van:

- Amikor Pintér Attilát kinevezték Mezőkövesden, titkon reménykedtem egy telefonhívásban tőle, ez be is jött. Neki az a legfontosabb, hogy a csapat legyen egységes. Azt várja tőlem, hogy hajtsam végre, amit kér, ez eddig maximálisan sikerült. Lehetett róla ugye hallani, hogy szereti a tolódást, szereti megszervezni a csapata mozgását. Ez is be is jött egyébként, de a csapat már megtanulta ezt a játékot. Nála mindennap egy tanulás, nem csak számomra, az összes csapattársam számára. Mindig mutat valami újat. Aki nyitott az új dolgokra, az sokat tud fejlődni nála - mondta Tóth.

- Úgy állt mindenki a szezonhoz tavasszal, hogy már nem csak rajtunk múlik a feljutás, de szeretnénk mindent megtenni érte, és nyomás alá helyezni az első két helyezettet, bár a Gyirmót eléggé ellépett, de a Zalaegerszeggel szerintem versenyben leszünk. Sokat gyakoroltuk a héten a pontrúgásokat, majdnem olyan, mintha iskolába járnánk, gyakoroljuk őket házi feladat jelleggel, de megéri, bejött, amit a mester gondolt a Zalaegerszeg ellen. Ez a keret szerintem alkalmas a feljutásra. Várom a szolnoki mérkőzést, van törleszteni való, persze nem a játékosokkal szemben - tekintett előre.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON