NB II: Pintér csapata 10 emberrel és pókfocis góllal nyert rangadót

Feltöltve: 2016, március 6 - 21:19 Frissítve: 2016, március 7 - 11:47

Hiába játszott majdnem egy teljes félidőt emberelőnyben a ZTE, kikapott hazai pályán 1-0-ra a Mezőkövesd elleni NB II-es rangadón. A matyóföldiek a magyar válogatott védő, Devecseri Szilárd egészen furcsa mozdulattal szerzett vezetést a vendégeknek az első félidőben, de a fordulás után másodpercekkel Frőhlich megkapta a második sárgáját. A zalaiak azonban végül csak két kapufáig jutottak, Dombó pedig remekül védett, így a kövesdiek feljöttek a 4. helyre a táblázaton.

TABELLA: Az NB II állása itt - kattints!

A ZTE október után léphetett pályára újra saját stadionjában, úgy, hogy utóbbi öt, albérletben játszott találkozóját megnyerte. Esélyesebbnek is tűnt a zalai gárda, amely azonban az első félidőben nem tudott mit kezdeni a Mezőkövesddel. A vendégek stabilan védekeztek és veszélyes akciókat is vezettek.

Végül aztán a 32. percben, egy szögletet követően szereztek vezetést, Devecseri a földre fejelte a labdát, majd fura, pókfocis mozdulattal terelte közelről a labdát a hálóba (0-1).

Aztán jött Frőhlich két sárgája (az elsőt a félidő lefújása előtt kapta, a második másodpercekkel a szünet után), innentől kezdve pedig átvetett az irányítást a ZTE, de végül nem tudta feltörni Dombó kapus reteszét. Két kapufát ugyan lőttek a hazaiak, de a gól nem jött össze, maradt a 0-1, Pintér Attila nyert Csank János ellen az ex-kapitányok csatájában.


MERKANTIL BANK NB II, 18. FORDULÓ:

ZTE – Mezőkövesd-Zsóry 0-1 (Devecseri 32.)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON