Sorsoltak az EL-ben: A Vidi ír, a Honvéd finn, a Puskás svéd csapattal játszik

A Puskás Akadémia idegenben, míg a fehérváriak és a kispestiek otthon kezdik meg a nemzetközi kupaszereplésüket.
Nyikes Zoltán 2020. augusztus 10., hétfő 13:18
A Puskás Akadémia idegenben, míg a fehérváriak és a kispestiek otthon kezdik meg a nemzetközi kupaszereplésüket.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. augusztus 10., hétfő 13:18

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában 13 órától rendezték az Európa Liga-selejtező 1. körének sorsolását, ahol három magyar csapat, a MOL Fehérvár FC, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia volt érdekelt.

Mint ismert, az UEFA már vasárnap közzétette, mely kalapok szerint sorsolnak majd a második számú európai kupasorozatban, így már ekkor kiderült, hogy mely három együttes közül kerülhet ki az NB I-es csapatok ellenfele.

A hétfői sorsolást követően eldőlt, hogy a Puskás Akadémia ellenfele idegenben a svéd Hammarby lesz, míg a Vidi hazai pályán fogadja az ír Bohemians FC-t, a Honvéd pedig szintén otthon játszik a finn Inter Turku ellen. A vasárnap hatgólos győzelemmel nyitó DAC az izlandi Hafnarfjördur együttesével mérkőzik meg.

A mérkőzéseket augusztus 27-én rendezik zárt kapuk mögött.

Európa Liga-selejtező, 1.kör

Hammarby (svéd)-Puskás Akadémia 
Budapest Honvéd FC-FC Inter Turku (finn)
MOL Fehérvár FC-Bohemian FC (ír)
Hafnarfjördur(izlandi)-DAC Dunaszerdahely

A teljes sorsolás ide kattintva tekinthető meg!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz