Reagált a Loki játékosa súlyos vádjára: 15 millióra mondott nemet a kapus

Feltöltve: 2016, február 19 - 13:28 Frissítve: 2016, február 19 - 17:15

Reagált a DVSC Nenad Novakovic vádjaira, melyek szerint a klub nyári műtétje óta nem fizetett neki semmit. A szerb kapus a klub közleménye szerint nem fogadta el a DVSC 15 millió forintos ajánlatát, magasabb igényekkel lépett fel, ebben viszont nem tudtak megállapodni a felek. A FIFA dönthet az ügyben.

Mint ismeretes, a Bors cikke szerint beperelte a Lokit a szerb kapus, aki állítása szerint a nyári műtétje óta nem kapott fizetést, ezért beperelte a klubot a FIFA-nál.

Nenad Novakovic hónapok óta nem védhette a DVSC kapuját, legutóbb 2015 áprilisában állt a gólvonalon. Az NB I előző szezonjának 24. fordulójában, a Paks ellen is a kezdőben szerepelt volna, ám a bemelegítésnél a lábát fájlalta, így már nem is tudta vállalni a meccset

A szerb légiós ezt követően többféle vizsgálaton átesett, és kiderült, hogy a korábban műtött (kereszt- és oldalszalag szakadással) lábán merült fel érprobléma, az akkori súlyos sérülés az artériában is kárt okozott. A hálóőr emiatt nem kerülhette el a műtétet, amit egy érsebész végzett el a nyáron.

A kapus lábadozott, majd rehabilitációs munkát végzett, de Szima Gábor korábbi elmondása szerint az orvosok azon a véleményen vannak, hogy vége a pályafutásának, így vélhetően nem látjuk már többet a Debrecen színeiben sem.

Nenad Novakoviccsal kapcsolatban a DVSC az alábbi tájékoztatással szolgált:

"Mint ismert, Nenad Novakovic 2012 júliusában súlyos sérülést szenvedett, a térdében elszakadtak a szalagok, és 18 hónapig nem tudott a csapat rendelkezésére állni. Akkor a klub anyagilag hozzájárult a játékos németországi műtétjéhez, és amíg sérült volt – vagyis másfél év alatt - 18 millió forintot fizetett a labdarúgónak.

Tavaly áprilisban a kapus érrendszerével akadt gond, ami nagyon veszélyesnek bizonyult, ezért sürgősen meg kellett műteni, és azóta nem tud a csapattal edzeni. A klub – a táppénzen felül - felajánlott 15 millió forintot Nenad Novakovicnak, aki azonban ezt nem fogadta el, magasabb igényekkel lépett fel a DVSC-vel szemben.

Amennyiben nem lesz megállapodás a klub és Novakovic között, a játékos FIFA-hoz küldött beadványa alapján születik majd döntés az ügyben" - olvasható a közleményben. (Fotó: dvsc.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON