Vérrög miatt került kórházba az egykori Vasas-játékos

Feltöltve: 2016, február 19 - 11:05 Frissítve: 2016, február 19 - 11:05

Nem agyvérzés, hanem egy vérrög miatt volt kórházban Pál Zoltán, nagy szerencse, hogy időben került kórházba.

Pál Zoltán már újra vezethet edzéseket, jobban van. Egykoron szívbetegsége miatt vonult vissza a labdarúgástól fiatalon. Januárban lett rosszul, a Blikknek nyilatkozott:

- Közel tizenöt éve szedem a gyógyszereimet, refluxom lett, s folyamatos gyomorfájással küszködtem. Úgy gondoltam, egy-két hétre elhagyom a véralvadásgátlót, hátha rendbe jövök, de már belátom, rosszul döntöttem.

- Átküldtek a Honvédkórházba, ott pedig szívtükrözéssel megállapították, a billentyűm mellett van egy körülbelül két centiméteres vérrög. Minden bizonnyal ez azért keletkezett, mert abbahagytam a vérhigító szedését” – nyilatkozta, és reméli, hamarosan újra pályára léphet a Mányi TK-ban. (Fotó és forrás: )

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON