Hosszabbított a Vidi saját nevelésű tehetsége

Feltöltve: 2016, február 15 - 19:00 Frissítve: 2016, február 15 - 19:00

Géresi Krisztián, a Videoton 21 éves, saját nevelésű támadója 2019-ig meghosszabbította szerződését - írja a vidi.hu.

Géresi Krisztián tavaly november 28-án debütált az élvonalban az MTK ellen, majd pár héttel később, december 12-én megszerezte első NB I-es gólját is, amely ráadásul a Sóstói Stadionban az utolsó gól volt, nem mellesleg pedig győztes találat volt a Paks ellen.

Géresi Krisztián az elmúlt időszakban teljesítményével, hozzáállásával meggyőzte a klubvezetést arról, hogy hosszú távon értéke lehet a csapatnak, ezért a mai napon meghosszabbították a szerződését.

- Nagyon boldog vagyok, hogy miután tavaly megkaptam életem első profi szerződését a nevelőklubomtól, most azt meghosszabbították egészen 2019 nyaráig. Jól esik, hogy hosszú távon számolnak velem, és annak is örülök, hogy az elmúlt hónapokban sikerült bizonyítanom. Most egy apróbb sérüléssel bajlódok, de remélem a hét második felében már ismét teljes értékű munkát végezhetek. Nem gondolkodom most azon, hogy mi lesz velem néhány év múlva, nem jár a fejemben erősebb külföldi bajnokság, csak az, hogy minél több sikert ünnepelhessek Vidi-játékosként. Most csak erre koncentrálok, és azért dolgozom minden nap nagyon keményen, hogy minél több játéklehetőséget kapjak majd, hiszen rendkívül jó labdarúgók szerepelnek a csapatban a posztomon, nem lesz tehát könnyű dolgom - nyilatkozta a vidi.hu-nak Géresi Krisztián.

- Nagyon örülök, hogy egy saját nevelésű fiatallal sikerült szerződést hosszabbítani, aki már ősszel elkezdte bontogatni a szárnyait. Neki is elmondtam, hogy a képességei alapján akár előbb is megtörténhetett volna a karrierjében ez a lépcsőfok, de még így sincs lekésve semmiről, hiszen csak 21 éves. Krisztián nagyon jól teljesített a felkészülés alatt is, látszott, hogy minél jobban megszokja a légkört a felnőtt csapatnál, annál jobb produkcióra képes. Meccsről meccsre egyre többet nyújtott az elmúlt hetekben, és ha töretlen marad a fejlődése, meghatározó játékosa lehet a Vidinek a következő időszakban - nyilatkozta Géresi Krisztiánról Kovács Zoltán, sportigazgató. (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON