DAC: Világi bajnoki címet és EL-csoportkört remél - Dzsudzsákról és Storckról is beszélt

Világi Oszkár, a DAC 1904 labdarúgócsapatának tulajdonosa szerint az együttes erősebben kezdi majd az új szlovák bajnoki szezont, mint az előzőt befejezte, és azt szeretné, ha a gárda az aranyéremért lenne versenyben.
Csakfoci Admin 2020. július 30., csütörtök 21:40
Világi Oszkár, a DAC 1904 labdarúgócsapatának tulajdonosa szerint az együttes erősebben kezdi majd az új szlovák bajnoki szezont, mint az előzőt befejezte, és azt szeretné, ha a gárda az aranyéremért lenne versenyben.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 30., csütörtök 21:40

A dunaszerdahelyi klub első embere az M1 aktuális csatornának adott interjúban az előző idényt értékelte és a jövő héten kezdődő 2020–2021-es kiírással kapcsolatos tervekről is beszélt. Világi Oszkár a nemrég zárult szezon bajnoki harmadik helyezését és kupaelődöntőjét a gárda játéka alapján reálisnak nevezte, azt viszont kiemelte, hogy érezhető volt az együttesnél a fejlődés a bajnoki hajrában.

„A rájátszás végére erősebb csapatunk lett, mint ahogy kezdtük a bajnokságot, ami jó hír számomra. Bizakodó vagyok azt illetően, hogy az új bajnokságban már végre tudunk olyan eredményt is hozni, ami újabb klubrekord lesz” – mondta Világi Oszkár, aki szerint a legutóbbi edzőváltás, a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck kinevezése jót tett. Úgy látja, a jelenleg folyó szakmai munka minősége nagyon jó, ahogy a csapatszellem is, és végre azt látja, amit mindig is szeretett volna, hogy a futballisták reggeltől estig dolgoznak, képzik magukat.

A tulajdonos szerint az eddigi nyári igazolásokkal tovább erősödött a DAC, így együttesük az új évadban markánsabb eredményekre lehet képes.

„Azt gondolom, a DAC most készen van a bajnokságra, készen arra, hogy küzdjön és minden adva van ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el, mint az előző kiírásban – jelentette ki Világi, hozzátéve, hogy nem a második-harmadik helyben gondolkodik, vagy abban, hogy közelebb kerüljön a címvédő Slovan Bratislavához.

Én mindig azt mondom, hogy nem lehet kisebb ambíciója egy csapatnak, mint hogy bajnok legyen.

A tulajdonos úgy érzi, Storck megfelelő személy az edzői posztra. Mint mondta, jó az együttműködés az együttes, a klub és a tréner között. A DAC kispadján sok váltás volt az elmúlt években, ám Világi mindig is hosszú távra keresett edzőt, s ez szerinte többnyire azért nem sikerült, mert a szakemberek nem tudták magukévá tenni a klub filozófiáját, mely szerint első a klub, aztán a csapat, aztán az emberek. Storck viszont ezt vallja.

A szlovák porond mellett az Európa-ligában is érdekelt lesz a DAC, Világi pedig abban bízik, hogy az egymeccses rendszerű selejtezőben egy kis szerencsével többször is játszhatnak hazai pályán, és így akár a csoportkörig is eljuthatnak.

Magyar labdarúgók igazolása továbbra is szerepel a klub tervei között, a jövőben is az a cél, hogy külföldön játszó, 20 és 23 év közötti futballistákat Dunaszerdahelyre csábítsanak. Kérdésre elmondta, arra viszont nincs esély, hogy Dzsudzsák Balázs náluk játsszon.

(MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz