Szima megerősítette: Bódit vinné a Vidi - ez az ára

Feltöltve: 2016, február 3 - 21:10 Frissítve: 2016, február 3 - 22:49

A Debrecen elnöke, Szima Gábor megerősítette a csakfoci.hu korábbi értesülését, miszerint a Videoton valóban szeretné megszerezni az együttes válogatott szélsőjét, Bódi Ádámot. A klubvezető elmondta, előbb 300, majd 500 ezer eurót ajánlott érte a fehérvári csapat, de ők 1 millió eurót akarnak kapni érte, így a labdarúgó szinte biztosan a Lokinál marad. Szima egyben bejelentette azt is, hogy leigazolják a Zeljeznicar jobb szélsőjét, Ognjen Djelmicet.

A csakfoci.hu korábban elsőként számolt be róla, miszerint a Videoton együttese szívesen látná a soraiban a Debrecen válogatott szélsőjét, Bódi Ádámot.

Információnkat a debreceniek elnöke, Szima Gábor is megerősítette a csapat szurkolói ankétján. A klubvezető a dehir.hu tudósítása szerint elmondta, valóban kaptak egy 300 ezer eurós ajánlatot a Videotontól, de az igazgatóság úgy döntött, hogy csak 1 millió euróért cserébe lennének hajlandóak megválni a szélsőtől.

A fehérvári együttes időközben 500 ezer euróra módosította az ajánlatát, de Szima szerint ennek a duplájára lenne szükség, ennyit viszont úgy véli, hogy a Videoton nem fog a játékosért fizetni, így Bódi tavasszal is Debrecenben marad.

Szima Gábor az ankéton egyben azt is bejelentette, hogy leigazolják a Zeljeznicar jobbszélsőjét, Ognjen Djelmicet, és csütörtökön három éves szerződést kötnek vele.

Az ankéton a csapat két új igazolása, Holman Dávid és Takács Tamás is bemutatkozott, és mindketten elmondták, szeretnének minél jobban szerepelni tavasszal a Loki színeiben.

A dvsc.hu beszámolója szerint Szima Gábor ígéretet tett arra a szurkolóknak, hogy a jövőben három havonta lesznek majd ankétok. A találkozón az elnök cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a játékosok ne kapták volna meg időben a fizetésüket az elmúlt időben, a nézőszám csökkenése pedig szerinte országos jelenség, amely folyamat megfordítása érdekében jobban ki kellene szolgálni a nézőket, és jobb teljesítmény is kellene a csapattól ahhoz, hogy többen legyenek a mérkőzéseken.

Szima megerősítette, hogy mivel több pénzt költött a focira, mint kellett volna, és a vállalkozásainak kölcsönre volt szüksége, így kölcsönt igényelt a DVSC-től, de ezt minél hamarabb vissza fogja fizetni. A klubvezető kérdésre elmondta, a klub legfontosabb feladata a DVSC marketingjének és kommunikációjának megerősítése.

Az este folyamán Kondás Elemértől is kérdeztek a drukkerek. A hozzá érkező első kérdés az volt, hogy az együttes képes-e taktikát váltani mérkőzés közben. A csapat vezetőedzője elmondta, hogy képes, a tavasz folyamán ezt láthatják is majd a szurkolók. kiderült az is, hogy Takács Tamást azért igazolta le a Loki, hogy hatékonyabbak legyenek a kapu előtt.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON